Kezdj el egy új életre gondolni!

Amíg valami rá nem irányítja a figyelmünket, észre sem vesszük, mennyi haragot táplálunk másokkal és önmagunkkal szemben.

Pedig a helyzet az, hogy ők is, és mi magunk is mindig, minden helyzetben a tőlünk telhető legtöbbet és legjobbat nyújtjuk.

Gondolj csak bele, és idézz fel egy helyzetet a múltból, amit az óta megbántál; ami bárcsak másképp történt volna; amikor szavakkal vagy tettekkel – akár szándékosan, akár nem - ártottál valakinek. Őszintén nézz magadba, és válaszold meg a kérdést: mindazzal a tudással és tapasztalattal, amivel akkor rendelkeztél, képes voltál-e másképp cselekedni? Az őszinte válasz az, hogy nem: később, vagy ma, amikor már jobban rálátsz a helyzetre, amikor nagyobb a megértésed, és amikor bölcsebb vagy már, talán másképp reagálnál – de akkor az volt a tőled telhető legtöbb. És ezzel így vannak mások is. Bármennyire is azt várnánk el tőlük, hogy úgy működjenek, ahogy mi szeretnénk, ez nem lehetséges. Úgy működnek, ahogy működnek. És mi azért haragszunk rájuk, mert azok, akik.

Teljesen felesleges tehát ezt a haragot tovább táplálnunk magunkban: ettől semmi sem lesz jobb, sőt: lelkünkben egyre nő a negatív energia, amellyel a saját boldogulásunkat is akadályozzuk.

Te is érezted már azt, hogy mindent megteszel, mégsem változik semmi? Elolvastad a megfelelő könyveket; elképzelted, amit szeretnél; mozgásba lendítetted a vonzás törvényét … az életedbe mégsem érkezik meg a szerelmes társ – az a férfi vagy nő, aki olyan tisztelettel és szeretettel bánik veled, amilyet valóban megérdemelsz?

Ha életünk bármely területén elakadást észlelünk, annak gyakran saját bűntudatunk az oka. Valahol, valamikor az életünk során tettünk vagy mondtunk valamit, ami miatt annyira szégyelljük magunkat, hogy úgy érezzük: nem érdemeljük meg a boldogságot. És a vágyott társ (vagy meglévő kapcsolatunkban a vágyott változás) hiába várakozik ott az ajtóban, nem tudjuk azt szélesre tárni, és beengedni őt, mert önmagunk iránt táplált haragunk sötét felhője elrejti előlünk a kulcsot. Így nem jöhet létre az a boldog, örömteli párkapcsolat, amelyben szabadon szárnyalhatunk.

Ezért nagyon fontos, hogy képesek legyünk megbocsátani nem csak másoknak, hanem önmagunknak is. A másoknak való megbocsátást gyakorolhatod a Megbocsátás című meditációs CD rendszeres meghallgatásával. A szerelem visszahódításának napján (október 29-én) pedig végigvezetlek egy olyan meditáción, amelyben megbocsátasz önmagadnak, beindítva ezzel azt a folyamatot, amellyel a jó dolgok végre beáramolhatnak az életedbe.

(Az Ugyan, miért kellene megbocsátanom? című bejegyzésben írok részletesen a saját – megbocsátással kapcsolatos – élményeimről. Ide kattintva pedig arról olvashatsz, miért olyan eredményes, ha valamivel meditatív állapotban foglalkozunk.)

A szerelem visszahódítása szeminárium egy olyan lehetőség, amellyel örökre megváltoztathatod azt, ahogy önmagadhoz, a másik emberhez, és a közöttetek lévő meghitt, szerelmi kapcsolathoz viszonyulsz. Azért mondom ezt, mert azt szeretném, ha ott lennél, részesülnél ebből, és velünk együtt ünnepelnéd új, szerelmes életed kezdetét.

Talán felmerül benned a kérdés, hogy mitől vagyok olyan biztos abban, hogy mindez megtörténik veled. Egyrészt azért, mert az elmúlt 20 évben már számtalanszor éltem át azt az örömteli tapasztalatot, hogy a közös munka (csoportos vagy egyéni tanácsadás) során a velem kapcsolatba kerülők életében bekövetkezik a vágyott változás. Másrészt azért, mert tudom, hogy a módszereim működnek: tisztában vagyok vele, hogy az új tudás kizárólag akkor válik ténylegesen az életünk részévé, ha azt észlelésünk lehető legtöbb szintjén megéljük. Ezért a szemináriumon

• hallásod befogadja, amit elmesélek;
• a látásod elraktározza a képeket és a kisfilmeket, amiket levetítek;
• a gyakorlatok és játékok során a tested megcsinálja azt, amire az újfajta működéshez szükség van, így az mélyen, sejtszinten rögzül;
• a beszélgetésekben megosztod a többiekkel az átélteket, amivel újraprogramozod az elmédet;
• mindettől öröm járja át a szívedet, ez pedig inspirációt ad ahhoz, hogy a tanultakat a szeminárium után, hétköznapi környezetedben is alkalmazd.

Szóval kérlek, hozz döntést most, nehogy október 30-án arra ébredj, hogy lemaradtál valami nagyon fontosról!

Aztán pedig meséld el hozzászólásodban, hogy te milyen viszonyban vagy a megbocsátással! Mit tapasztaltál, amikor végre megbocsátottál valakinek? Megbocsátottál-e magadnak? Vagy fogalmad sincs róla, hogy kell, és azt sem érted, miért van rá szükség? Van-e olyan sérelem az életedben, amiről úgy érzed, nem tudod megbocsátani? Mit vettél észre, hogyan nehezíti ez meg a saját életedet?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta