Válás. És a gyerekek?

Fájdalmas és félelmetes érzés volt felismerni, hogy a kapcsolatunk véget ért. Döbbenten figyeltem, milyen sebességgel távolodom a férfitól, akit annyira szerettem, és aki a gyermekeim apja lett.

Rémülten próbáltam választ találni a sorjázó kérdésekre: Mi lesz most? Mi a teendő? Hogyan beszéljek erről? Mit mondjak neki? Mit mondjak a gyerekeknek? Hogyan lesz ezután? Mit fog szólni? Hogyan fogadja majd?

Rettenetesen bántott, hogy fájdalmat okozok azoknak, akiket szeretek, akik fontosak nekem. Hosszan kerestem a módját, hogyan kerülhetném ezt el, de nem találtam rá megoldást. Csak annyit tehetek, hogy a lehető legkisebbre csökkentem a fájdalmat, aminek az átélése – úgy tűnik – elkerülhetetlen.

Ehhez pedig egyetlen ösvényt láttam: az őszinteséget. Tudtam, hogy nyíltan fel akarom vállalni, amit érzek, el akarom mondani, amit szeretnék, vállalni akarom a döntést, amit hosszas vívódás után meghoztam, és vállalni akarom annak következményeit is.

Tudtam, hogy nem akarok hatalmi harcokat, nem akarok ítélkezést és egymásra mutogatást, mert tisztán láttam, hogyan vezetett ide mindkettőnk hozzáállása és viselkedése. Nem állt szándékomban hibáztatni sem őt, sem magamat – arra törekedtem, hogy a lehető legnagyobb mértékben elfogadjam, ami van; elfogadjam, ami megváltozott; és elfogadjam, hogy tovább kell lépnünk. Abban is biztos voltam, hogy mindez nem történne így, ha nem ez lenne mindannyiunk számára a lehető legjobb – még akkor is, ha éppen most ez még nem teljesen egyértelmű.

Azt is tudtam, hogy amíg nem vagyok biztos benne, mit szeretnék, addig nem kell döntést hoznom. Tudtam – mert már sokszor megtapasztaltam -, hogy amikor készen állok rá, a döntés egyszer csak megszületik bennem, és nyilvánvalóvá válik számomra, hogy mi a következő lépés.

Nem kellett mást tennem, csak figyelnem arra, hogy mi zajlik bennem, és figyelnem arra, mi történik körülöttem. Így amikor egyre erősödött bennem az érzés, hogy lassan itt az ideje beszélnem arról, amit a kapcsolatunkról mostanában gondolok, tudtam, hogy hamarosan megérkezik hozzá az alkalom is. Nem lesz szükség arra, hogy „gyere, beszélnünk kell” felkiáltással nekiüljünk, mert ha figyelek, észreveszem az alkalmas pillanatot. Ami akkor van, amikor eljött az idő.

(Erről eszembe jutott Janikovszky Éva egyik írásából a részlet:
- Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.)

A számomra alkalmas pillanat egy kérdés formájában érkezett:
- Másmilyen vagy mostanában. Egy csomó helyzetben nem úgy viselkedsz, ahogy szoktál. Van ennek valami oka?

Mivel akkor már egy ideje éreztem, hogy a mondanivaló készen áll bennem, és már jóval korábban az őszinteséget választottam, ez volt az a pillanat, amikor belekezdtünk abba a beszélgetés-sorozatba, amely végül a szétköltözésünkhöz vezetett.

Szerettem volna, de azt tapasztaltam, hogy a fájdalmas pillanatokat nem lehet megúszni. Mindkettőnk tudatossága viszont határozottan segített abban, hogy ragaszkodásunkkal ne termeljünk fölösleges szenvedést. Természetesen voltak indulatos időszakaink is, amikor mégiscsak kígyót-békát vágtunk egymás fejéhez, de ezek nem tartottak sokáig.

Egyvalamiben azonban maximálisan egyetértettünk mind a ketten: a gyerekeink életében a lehető legkisebb sérülést akartuk okozni.

Tudtuk, hogy a gyerekek valójában mindent érzékelnek, és mindent tudnak. Így a legnagyobb baklövés, amit elkövethetünk az, ha nem mondunk nekik igazat. Ha egy gyereknek következetesen azt próbáljuk meg bemagyarázni, hogy minden rendben, miközben az egész család majd szétrobban a feszültségtől, akkor csak azt érjük el vele, hogy nem fogja tudni miben, vagy kiben bízzon. Hol lakik az igazság? Abban, amit minden porcikájában érez? Vagy abban, amit a szülei (akikre mindenekfelett felnéz, és akiktől a túlélése függ) mondanak? Ezért az első megállapodás, amihez tartottuk magunkat, ez volt:

• Ha a gyerekeink kérdeznek, válaszolunk. Mindig az igazat mondjuk.

Arról is tudtunk, hogy ilyenkor a gyerekek hajlamosak magukat hibáztatni mindazért, ami a szüleikkel, a családdal történik. Úgy vélik, ha jól viselkedtek volna, akkor apa/anya most nem menne el. Visszaemlékeznek egy-egy haragos, megbántott pillanatukra, amikor azt kívánták, bárcsak tűnne el valamelyik szülő, és lám, most megtörténik. Ezért a gyerekeinknek nagyon sokszor, újra és újra elmondtuk az alábbiakat:

• Mindaz, ami történik, kizárólag apa és anya között zajlik, róluk szól. Ti továbbra is a mi csodálatos, szeretnivaló, tökéletes gyerekeink vagytok. Apa mindig apa, és anya mindig anya marad, akkor is, ha éppen nem élünk egy fedél alatt.

És volt egy harmadik megállapodás, amihez tartottuk (és azóta is tartjuk) magunkat, bár időnként, amikor felbukkan egy-egy régi sérelem, bizony nagy tudatosságot igényel. Ez pedig az volt, hogy nem állt szándékunkban a gyerekeinken keresztül hatalmi harcba bocsátkozni egymással, mert tudtuk, hogy ezzel is csak nekik ártunk – bármennyire is jogosnak érezzük abban a pillanatban, amikor éppen elkezdődik. Így hangzik:

• A gyerekeinknek mindig csak a saját érzéseinkről beszélünk, és nem engedünk a csábításnak, amely arra sarkall, hogy a másikat bírálni kezdjük a jelenlétükben. A megbocsátásra, az elfogadásra, és a szeretetteli odafordulásra törekszünk.

Az azóta eltelt néhány év azt mutatja, hogy mindez jól működik, és nekünk segített abban, hogy az elkerülhetetlen érzelmi veszteséget a minimálisra csökkentsük.

Ugyanakkor kíváncsi vagyok a te véleményedre is. Ha átéltél már ilyet, te milyen elgondolásokat követtél? Mi az, ami támogatott, és mi az, ami nehézséget okozott? Vagy, ha te magad nem kerültél ilyen helyzetbe, akkor mit láttál a környezetben? Ott mi működött, és mi nem? Írd meg a hozzászólások között!

Akár egy ehhez hasonló helyzetben vagy most, akár éppen ellenkezőleg: még csak most keresed a párodat, vagy meglévő párkapcsolatodat szeretnéd még harmonikusabbá tenni, mindenképpen szükséged van arra, hogy szeresd és tápláld magad. Ebben tudlak támogatni, ha az alábbi programokon találkozunk:

Párkapcsolati Gyorsszerviz – egyéni konzultáció

március 6-án, szerdán

Ez egy különleges, izgalmas és erőteljesen gyógyító módszer. Segítségével mély felismeréseid születnek arra vonatkozóan, hogy milyen kölcsönhatások működnek a szerelmi életedben. Ha éppen nehézségeket tapasztalsz a párkapcsolatodban, itt megtudhatod, mi okozza azokat, és hogyan hagyhatod magad mögött őket. Felmérheted, hogy milyen lehetőségek rejlenek egy éppen alakuló kapcsolatban. És megtudod azt is, mit szükséges meggyógyítanod magadban ahhoz, hogy végre megérkezzen a hozzád méltó partner.

Olvass tovább, és válassz időpontot itt >>>!

Lélekmelengető Est

március 21-én csütörtökön, 18.00-21.00

Életed összes változását könnyedén fogadod, ha ismered és szereted magad. Többé nem félsz attól, hogy valami másként lesz, mint eddig, mert tudod, hogy ez a neked rendelt legmagasabb jót szolgálja. Nem érzed szükségét, hogy ragaszkodj olyan idejétmúlt mintákhoz, amelyek ismerősek ugyan, de megakadályozzák, hogy a saját, örömteli utadat járd. Így aztán ez az este neked szól, ha szeretnél valódi, szeretetteljes, belső erőre szert tenni. Neked szól, ha érzed: annál, ami most van, valójában sokkal több minden lehetséges a számodra – és szeretnéd felismerni az odavezető utat.

Olvass tovább és jelentkezz be itt >>>!

Ha pedig azért érintett meg a cikk, mert éppen egy szakítás kellős közepén vagy, akkor ezzel az online kurzussal tudok a segítségedre lenni:

Elengedlek, továbblépek - online kurzus

az otthonod kényelmében maradva, bármikor elkezdhető

Amikor valaki, akit szeretünk, kilép az életünkből, a veszteség gyakran rémültté és magányossá tesz bennünket. A teher akkora lehet, hogy úgy érezzük, nem bírjuk elviselni. A fájdalom ilyenkor törvényszerű, hiszen „meg kell gyászolnunk” a veszteséget. Ám az már nem feltétlenül szükséges, hogy ezt a terhet hosszú hónapokig, akár évekig cipeljük. Ha új kapcsolatra vágyunk, tudatos lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a régi teljes elengedésével teret teremtsünk az életünkben az újnak. A kurzusban található gyakorlatok hatására a friss fájdalom nem feltétlenül fog egyik napról a másikra elmúlni, de az elvégzésükkel létrehozhatsz magadnak egy olyan belső teret, amelyben szeretetteli módon viszonyulhatsz az érzéseidhez, és elkezdheted összetört szíved gyógyítását.

Olvass tovább, és rendeld meg itt >>>!

Várlak!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Találtál benne számodra fontosat?

Iratkozz fel, és azonnal értesítelek róla, ha egy új írásom itt megjelenik!

Kattints ide: 

Ariadné fonala >>>

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Az élet szép!  Arról szól, mit jelent a valódi pozitív hozzáállás, illetve hogyan lehet megteremteni és fenntartani …