Vonzódnak hozzád vagy menekülnek tőled?

Megsemmisülve álltam a meghallgatást vezető háromfős csapat előtt, és figyeltem, amint bennem egy hang rémülten kiabál:
- Ez nem én vagyok! Én nem így énekelek!
De minden hiába: a hangok továbbra is hamisan, rekedten, ritmustalanul törtek elő belőlem. Egy pillanatra felrémlett előttem, hogy a túl hangosra állított kísérő zene most jól jöhet: talán nem is hallják énekhangomban kifejeződő reménytelen vergődésemet.

A bővülni készülő, ezért új énekeseket kereső kórus többi tagja mögöttem ült, és produkcióm végeztével lelkesen megtapsolt. De én akkor már menekültem. Teljesen értetlenül álltam a történtek előtt. Fogalmam sem volt, mi okozta ezt a hirtelen váltást: mi lehetett az, ami – egyébként tisztán csengő, gyógyító, és sokak véleménye szerint cd-re kívánkozó – énekhangomat így megtépázta.

A teremből kilépve eszembe jutottak mindazok, akik hasonlót éltek át, azzal kibővítve, hogy az ő szerencsétlenkedésüket nézők milliói látták a televízió képernyőjén keresztül. Amikor néhány ilyen felvételt végignéztem, gyakran azon gondolkodtam, vajon mi vezérelhet valakit, aki ennyire nem tud énekelni, egy énekesekre épülő műsorba? Most megértettem: talán vannak köztük olyanok, akik igenis tudnak énekelni, ráadásul magas színvonalon, de akkor éppen, az emberek és a kamerák kereszttüzében ezt éppen nem sikerült megmutatniuk.

Az én helyzetem nem volt ilyen nehéz: mindenki nagyon kedvesen viselkedett, nem voltak ott kamerák, és a teremben lévő, körülbelül tizenöt emberen kívül más tanúja nem volt annak, ami történt. A dolog mégis emésztett egy jó ideig. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, ha tovább táplálom magamban a szégyen, a bűntudat, és a harag érzését, csak egyre többet teremtek belőle. Márpedig ez nem áll szándékomban. Újra az a jókedvű, vonzó, magabiztos nő akarok lenni, aki azelőtt voltam, hogy beléptem volna abba a bizonyos terembe. Ahhoz, hogy továbbléphessek, meg kell bocsátanom magamnak, ami történt.

Azt is tudom, hogy a megbocsátás nem lehetséges addig, amíg az együttérzés meg nem jelenik a szívemben - az együttérzés ugyanis a megbocsátás egyik alappillére. Akkor tudok együtt érezni másokkal, ha képes vagyok együtt érezni magammal. Ezért rászántam egy kis időt, hogy meggyászoljam, ami történt, megvigasztaljam művészlelkű belső gyermekemet, és megbocsássam magamnak, hogy egy ennyire felzaklató helyzet megélésébe keveredtem. Röviddel ezután megjelent bennem a béke, a jókedv, tovább tudtam lépni, és újra arra fókuszálni, amit – az átéltek helyett – szívesen megteremtek az életemben. (Arról is írok majd hamarosan, milyen új utakat nyitott meg az életemben ez az – elsőre rettenetesnek tűnő – élmény.)

Mindez azért olyan fontos nekem, mert tisztában vagyok vele, hogy egészséges élet, és egészséges szerelmi kapcsolatok nem lehetségesek megbocsátás nélkül – függetlenül attól, hogy az, amit átéltem, apróságnak, vagy hatalmasnak tűnik. Nem lehetsz szeretetteli, harmonikus és boldog kapcsolatban senkivel – sem magaddal sem mással -, amíg ragaszkodsz a múltban történtekhez. Az egyetlen esélyed arra, hogy egészséges kapcsolatot alakíts ki - elsősorban önmagaddal, majd pedig valaki mással – az, hogy képes vagy békével és szeretettel gondolni önmagadra, korábbi partnereidre, a szüleidre, a gyerekeidre, a főnöködre, a kollégádra, egy barátodra, vagy bárki másra, akiről úgy érzed, hogy ártott neked.

Egy új szerelmi kapcsolatra – vagy meglévő kapcsolatod megújulására - egészen addig nem állsz készen, amíg a megbocsátással meg nem gyógyítod magadban a múltban szerzett sebzettséget.

Amikor megbocsátasz valakinek, akkor tulajdonképpen megállapodsz magaddal abban, hogy elnézed neki, amit tett, és továbblépsz az életedben. Szabadon engeded őt.
- Mi?! – kérdezed most –. Szabadon engedni azok után, amiket tett velem?! Szó sem lehet róla!

Pedig csak akkor válik belőled vonzó, derűs, magabiztos nő vagy férfi, ha elengeded a régi sérelmeket. Amíg ezt nem teszed meg, belső keserűséged kisugárzik, és messzire riasztja még azokat is, akik pedig szívesen közelednének. Az engesztelhetetlenség benne tart a küzdelemben és a hatalmi harcokban. Ha viszont hajlandó vagy megbocsátani, megjelenik benned az öröm és a béke érzése. Elmúlik a félelem, és megszűnik a depresszió. Megnő az önbizalmad, és eltölti a szívedet a remény.

Tehát, ha te is érezted már, hogy mindent megteszel, mégsem változik semmi, pedig elolvastad a megfelelő könyveket; elképzelted, amit szeretnél; mozgásba lendítetted a vonzás törvényét … az életedbe mégsem érkezik meg a szerelmes társ – az a férfi vagy nő, aki olyan tisztelettel és szeretettel bánik veled, amilyet valóban megérdemelsz -, akkor mindenképpen érdemes ott lenned

november 6-án, vasárnap a Tiszta érzésekkel workshop

résztvevői között! Ez ugyanis egy olyan lehetőség, amellyel örökre megváltoztathatod azt, ahogy önmagadhoz, a másik emberhez, és a közöttetek kialakuló meghitt, szerelmi kapcsolathoz viszonyulsz. Szeretném, ha eljönnél, részesülnél ebből, és velünk együtt ünnepelnéd új, szerelmes életed kezdetét.

Ezen a napon

• megbocsátasz önmagadnak;
• megbocsátasz a szüleidnek és eddigi partnereidnek;
• megbocsátasz más, fontos embereknek az életedben,
• meggyógyítod régi sebzettségedet, amely eddig visszatartott a tartós boldogságtól,
• felszabadítod eddig rejtett, örömteli életet teremtő energiáidat.

Mindezek hatására

• képes leszel a hétköznapokban is a belső békét választani a harag és a sérelmek helyett;
• vidámabb, könnyedebb, pozitívabb lesz az életed;
• a vágyaid váratlanul elkezdenek megvalósulni;
• meglévő kapcsolataid harmonikusabbá válnak;
• ha éppen nincs melletted társ, végre igazán nyitottá válsz arra, hogy befogadd őt az életedbe.

Ha érdekel, olvass róla tovább itt: >>> Tiszta érzésekkel – megbocsátás workshop (a Szerelemvonat 4. utazása).

Addig pedig írd meg a hozzászólások között: Te hogy állsz a megbocsátással? Mostanra szokásoddá vált? Vagy kifejezetten nehezen megy? Milyen pozitív változást hozott az életedbe, amikor megbocsátottál valakinek? Hogy érzed: magadnak mit lenne érdemes megbocsátanod? Ettől hogyan alakulna át az életed?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Van-e bátorságod a boldogság mellett dönteni? Arról szól, ha változást szeretnénk abban, amit a párkapcsolatok terén átélünk, másképp kell gondolkodnunk, és másképp kell cselekednünk …