Egy állítás, amit ki kell tudnod mondani

Egy réges-régi mesében az öreg király megkéri mindhárom lányát, ugyan mondják már el neki, mennyire szeretik őt. A két idősebb csodálatos beszédet tart a gyermeki szeretetről, ám a legkisebb pusztán ennyit mond:
- Én épp annyira szeretlek, mint az emberek a sót.
A király felháborodik a túlságosan is egyszerű hasonlat hallatán, száműzi legkisebbik lányát, birodalmát pedig a két nagyobb között osztja fel. Ők pedig a királyi fenékre mért, jól irányzott rúgással hamarjában ki is ebrudalják őt a saját országából. Útnak indulva épp abban a házban lel menedékre, ahol a harmadik gyermeke szolgál mosogatólányként. Apját felismerve a leány arra kéri a szakácsot, hogy ételét só nélkül készítse el. A király lenyel néhány ízetlen falatot, majd könnyekben tör ki:
- Egész idő alatt a legkisebb leányom volt az, aki igazán szeretett!
Ezután a leány felfedi magát, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Ez a történet évszázadok óta (és valószínűleg többféle változatban) él mindannyiunk emlékezetében, mert fontos mondanivalót tartalmaz: arra emlékeztet minket, hogy amikor szeretetről vagy szerelemről van szó, katasztrofális lehet, ha a tartalom helyett a formát választjuk. Segít felismernünk azt is, hogy milyen esetekben követjük el ezt a hibát. A só különlegessége ugyanis abban rejlik, hogy használata nem elfedi, hanem éppen kiemeli az étel eredeti ízét. Az igazi szeretet, a valódi elköteleződés ugyanígy működik.

A mostani, valamint a következő két blogbejegyzésemben megfogalmazott öt állítás elsőre erősnek tűnik, hiszen épp az ellenkezője annak, amit eddig arról hittünk, hogy mit is jelent a valódi elköteleződésen alapuló, szeretetteli párkapcsolat. Ám most arról az elköteleződésről beszélünk, amit az jelent, hogy „annyira szeretlek, mint az emberek a sót”, bármennyire is szokatlannak tűnnek ezek az állítások. Akkor számíthatsz boldog, örömteli párkapcsolatra, ha ezeket a mondatokat mindketten őszintén ki tudjátok mondani egymásnak.

1. Természetesen képes vagyok nélküled élni.

„I can’t live if living is without you” (nem élet, ha nélküled kell élnem) kiáltja a világba az énekes az 1970-ben született dalban, ami ma talán Mariah Carey feldolgozásában a legismertebb.

Vannak pillanatok, amikor valóban úgy érezhetjük: kedvesünk vonzódásának az elvesztése élhetetlenné teszi az életet – ám éltél valaha olyan kapcsolatban, amelyben a társad túlélése valóban a te szereteteden múlott? Ahol a másik csak ült, és arra várt, hogy elviselhetővé tedd számára az életet? Vagy azzal fenyegetett, hogy öngyilkosságot követ el, ha szakítasz vele? Vagy előfordult, hogy a mérleg másik (a ragaszkodóknak fenntartott) serpenyőjében találtad magad, úgy érezve, épp akkora szükséged van a partneredre, mint az oxigénre? Azt az érzelmet, amely az ilyen típusú kapcsolatok üzemanyaga, nem szeretetnek, hanem kétségbeesésnek hívjuk. Elsőre romantikus szerelemnek tűnhet, ám az idő előrehaladtával egyik partner igényeit sem fogja kielégíteni.

Az állítás, hogy „nem tudok nélküled élni” nem felnőttek vonzódására utal, hanem kisbabakorunkra jellemző, amikor ténylegesen belepusztultunk volna, ha nincsenek a közelünkben azok, akik a gondunkat viselik, folyamatosan arra törekedve, hogy kitalálják, mire van éppen szükségünk. Amikor azt várjuk, hogy igényeinket folyamatosan valaki más elégítse ki, nagy valószínűséggel pszichológiailag gyerekek maradtunk, akik elhagyatottságukban szülői szeretetre vágynak, de azonnal! Ha ezt olvasva rádöbbensz, hogy pontosan így érzed magad, nem párt kell keresned, hanem terapeutát, coach-ot, gyógyítót, tanácsadót. Egy személyes konzultációs folyamatban megtanulhatod, hogyan elégítse ki a szükségleteidet az egyetlen személy, aki ezért felelős: te magad. A „nem tudok nélküled élni” szindrómának azzal vetünk véget, ha megtanulunk olyan gyengéden és olyan gondoskodóan törődni magunkkal, mint egy jó anya. (Ebben támogat március 9-én a Szeretem magam című meditációs est.) Amikor ez megtörténik, készen állunk rá, hogy stabil, tartós, életre szóló kapcsolatokat alakítsunk ki. „Tudok nélküled élni” – ez egy olyan biztosíték, amely létrehozza a teret a valódi szerelem megszületéséhez.

Ráadásul ez hozza el azt a könnyedséget is, amely valóban örömtelivé teszi szerelmi kapcsolatainkat. Ha rádöbbenünk arra, hogy képesek vagyunk a másik nélkül élni, ezzel egy hatalmas terhet veszünk le mindkettőnk válláról. Visszatér a játékosság és a nevetés, amelyre nem árt, ha néhanapján emlékeztetjük magunkat. (Erről is szól a Halak csillagjegyűek születésnapja című program március 4-én.) Nekem egy ilyen emlékeztető volt nemrég Szalóczi Dániel: Csakrádfigyelős című verseskötete, amelynek az előszavát idézem most:

Ezt a kötetet annak a kis komisz pillangónak ajánlom, aki csakazértis benned maradt és nem röppent ki azzal a bizonyos szerelmes sóhajjal … Mert akármilyen komoly is próbálsz lenni, szerintem tök egyértelmű, hogy a te szerelmed is gyerek. Csak mivel már neked nem jár szülinapi torta, meg nem jársz vidámparkba, meg nem kell hétkor lefeküdnöd, ezért te mondhatod magadról, hogy húdefelnőtt vagyok és hűdebölcs. És elokoskodod a szerelmet is, és ez tök buta dolog.

Szerintem, ha észreveszed magadon, hogy már megint elfelnőttesedtél, olvass el egy-két pusziverset, vagy felőlem akármelyiket, amelyik teccik, aztán fényképezd le magad gyorsan a telóddal, és ha ki tudod nevetni a képet, akkor minden okés, mert még van benned gyerek. Ha pedig ugyanolyan idétlenül komoly maradsz, akkor majd én nevetlek ki.

Én már olvasom a pusziverseket, meg azt is tudom már, mi a macskabolhaszerelem, meg a kopoltyús, meg a kiflialakú ...

Veled hogy van ez? Átéltél már olyan kapcsolatot, amelyben túlságosan függővé váltál te magad? Vagy a másik viselkedett így? Ha igen, mi jelentette a kiutat? Milyen érzés megpróbálni kimondani az állítást: „Tudok nélküled élni”? És, ha neked mondják (mondták már?), az milyen érzés? És amikor rádöbbensz, hogy túlságosan „elfelnőttesedtél”, hogyan csempészed vissza a játékosságot párkapcsolatod hétköznapjaiba? Írd meg a gondolataidat a hozzászólások között!
 

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. A következő két ilyen állítást itt olvashatod: Tudtad, hogy a szeretet is változik?