Sarkadi Kriszta

Az új kapcsolati minták hírnöke-
ként abban támogatlak, hogy megszülessen benned és veled maradjon a szerelem.

Ajándék, neked!Ariadné fonalaAriadné fonala

Írásaim - blogértesítőm és egyéb fontos híreim - útmutatásait követve könnyedén kitalálsz a félelmek, az elvárások és a régi minták útvesztőjéből, hogy meg- érkezz a szerelem varázslatos birodalmába.

Vedd a kezedbe Ariadné fonalát, és fogadd el ajándékba letölthető gyakorlati útmutatónkat!

Ariadné fonala

E könyvet elolvasva képessé válsz arra, hogy kialakítsd saját "boldogságreceptedet", és megtudd, vajon hogyan, mitől leszel boldog és kiegyensúlyozott a párkapcsolataidban.

Programajánló

2017 június
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Rajtad még a páncél?

’10nov19
11 hozzászólás
Rajtad még a páncél?

Fogd meg belső gyermeked kezét, kucorodjatok bele egy kényelmes fotelba, és hallgassátok a mesét:

A kedves, fiatal tarisznyarák – Grasper – a többi rákkal együtt a kövek között élt. Mindannyian azzal töltötték a napjaikat, hogy élelmet kerestek, és igyekeztek közel maradni a helyhez, amelyet otthonuknak hívtak. Majd egy napon egészen különös dolog történt Grasperrel – furcsán érezte magát; mintha nem férne bele többé a kis testbe, amelyben élt. Hirtelen minden megváltozott körülötte. Grasper kétségbeesetten próbálta megérteni, hogy mi történik, ezért körülnézett, és legnagyobb ijedelmére azt látta, hogy a páncélja kettétörött: már nem a testét borítja, hanem mellette hever, a földön. Grasper rémülten látta, hogy testének tökéletes sziluettje – az ollók, a lábak, a szemek, és minden egyéb – magára hagyatva fekszik a homokban.

Hamarosan a tarisznyarákok összetartó, zárt közössége – amelyben Grasper is élt – összegyűlt, és körbevették Graspert. Elmagyarázták neki, hogy az imént levedlette a páncélját, és figyelmeztették, ha nem lesz elég óvatos, furcsa dolgok történhetnek vele. Elmondták Graspernek, hogy az időszak, mialatt az új páncélja megszilárdul, igencsak veszélyes, és arra intették őt, hogy ne figyeljen a hangokra, amelyek hamarosan megszólalnak a fejében. Kitanították, hogy esetleg olyan helyeket akar majd felfedezni, amelyeket még sohasem látott, és talán arra is indíttatást érez, hogy megnézze, mi rejlik az életterüket behatároló köveken túl. Grasper teljesen összezavarodott.

Bár hallja, amit a rémült tarisznyarákok egymás szavába vágva elhadarnak, és kétségbeesetten vágyik rá, hogy továbbra is hozzájuk tartozzon, és szeretne a családja, meg a barátai kedvére tenni, mégis, a belső hang hívása erősebb. Befelé figyelve enged a késztetésnek, és nekiindul, hogy felfedezze az általa ismert világon túli birodalmat. Bízva az érzéseiben, Grasper kimászik a kövek alól, ahol egész eddigi életét a legnagyobb biztonságban töltötte, és új, ismeretlen területek felé indul. Eközben a barátai kétségbeesetten kiabálnak:
- Állj meg, Grasper! Ott kint nem biztonságos!

Amint felért a kövek tetejére és körülnézett, Grasper nem hitt a szemének. Pompás színekben ragyogott minden, bárhová nézett. Hatalmas, csillogó halak úszkáltak előtte, és rengeteg ennivaló hevert mindenfelé. Soha nem látott még ehhez foghatót, és a varázslatos élmény izgalommal töltötte el. Tovább bandukolva épp kimászott egy szikla mögül, amikor egy hatalmas tarisznyarákkal találta szembe magát. Ez volt a legnagyobb rák, amit Grasper valaha látott. Rögtön meg is kérdezte tőle, hogy mitől nőtt ilyen óriásira. A termetes rák erre elmagyarázta Graspernek, hogy ugyanez vele is megtörténik, ha folytatja a növekedést és a vedlést újra meg újra, miközben megengedi magának, hogy maga mögött hagyja megszokott énjét és életét. Ám Grasper nem hitt neki: hiszen eddigi közösségének minden tagja pontosan ugyanakkora, mint ő. Az óriási tarisznyarák erre elmondta, hogy mindannyian csak akkorára nőnek, amekkora a világ, amelyben élnek, és olyan nagyok lesznek, amekkorára a szívüket engedik növekedni. Így fejezte be:
- Ahhoz, hogy egy határtalan világban élj, hatalmas szívre van szükséged.

Grasper elvesztette a fonalat. Eddig azt tanulta, ha biztonságban akarja leélni az életét, akkor kemény páncélra, és kemény szívre van szüksége. Erre most kiderül, ha el akar érni mindent, ami lehetséges, és hatalmas tarisznyarákká akar fejlődni, akkor változtatnia kell a nézőpontján. Lehetővé kell tennie, hogy a szíve rugalmasan puha maradjon, hiszen egy megkeményedett szív nem képes növekedni.

Grasper ezzel élete legnagyobb kihívása elé került. A múltja azt súgja, hogy biztonságosabb, ha megkeményíti a szívét, és visszatér apró otthonába, az ismerős kövek közé. Ám a vedlés folyamata, és az, hogy páncél nélkül rugalmas és puha a teste, megváltoztatta őt. Már nem elégszik meg a puszta túléléssel. Arra vágyik, hogy kiszabaduljon eddigi szűk világából, és megtapasztalja az óceán hatalmasságát, hogy megláthassa, kivé alakul.

Azért fordítottam ide Paul Owen Lewis gyermekeknek írt meséjét, mert meggyőződésem, hogy nagyon hasonló folyamaton szükséges keresztülmennünk ahhoz, hogy megszülessen bennünk, és velünk maradjon a szerelem. Nem pusztán arról van szó, hogy valamelyest nyitottabbá váljunk, hanem arról, hogy helyet adjunk annak a mély átformáló erőnek, amit a szerelem, és a boldog, örömteli párkapcsolat is jelent.

Emlékszem, amikor legutóbb szerelembe estem, azt meséltem a kedvesemnek, milyen furcsa, hogy ő olyan bátran keresztüljött azon az általam épített falon, amely előtt oly sokan megtorpannak. Mire ő így válaszolt:
- De hát nem is volt ott semmiféle fal!
Ezen aztán elgondolkodtam, és arra jutottam, amiről a Tényleg elérhető vagy? című bejegyzésemben írtam: amikor igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor nincs szükségünk azokra a védelmező páncélzatokra, amelyeket vélt biztonságunk érdekében magunkra építünk.

De így van ez akkor is, amikor már megtaláltad a kedvest, és elmondhatod magadról, hogy tartós párkapcsolatban élsz. Az együttélés – vagy akár csak a rendszeres közös programok – állandó figyelmet és változást kívánnak tőlünk: újra és újra meg kell szabadulnunk régi énünktől ahhoz, hogy a kapcsolatunk továbbra is boldog és örömteli legyen.

Te hogy állsz a saját páncéloddal? Keménynek érzed még, vagy már puhult egy kicsit? Elkezdted már levedleni? És volt olyan, hogy leesett, majd visszanőtt? Vagy még ott van, de már hiányoznak belőle darabok? Te mit választanál, ha olyan dilemma előtt állnál, mint Grasper? Mit tennél, ha döntened kellene az ismerős biztonság és az ismeretlen teljesség között?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

♦ Párkapcsolati alapozó - AJÁNDÉK! ♦

► Egy hasznos és szórakoztató könyv,

► négy inspiráló hanganyag, valamint

► egy hatrészes online kurzus

lesz a segítségedre abban, hogy a párkapcsolati boldogságot minél hamarabb megtapasztalhasd.

Ha szívesen veszed ezt az ajándékot tőlem, akkor a Párkapcsolati alapozót

(a könyvet, az online kurzust és a hanganyagokat)

ide kattintva töltheted le:

Kérem a Párkapcsolati alapozót! >>>

 

Kategóriák: Együtt


Ha tetszett, kattints az alábbi linkekre, és oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

Zsóka ’10 nov 19 - 13:42

Kedves Kriszta !
Amíg olvastam a cikket, azon gondolkodtam, vajon van-e még az a bizonyos páncélom nekem is ? Néha úgy érzem, hogy már egyáltalán nincs, máskor pedig előtörnek a régi emlékek.
Gondolom, hogy az új "kapcsolat még nem teljesdett ki, mert nem lakunk egy helyen, így ritkán tudunk találkozni.Tehát érzelmi alapja még nincs, de ígéret bennem igen. Ő a másik miatt nem közeledett eddig, ezt mondta. Akkor leszek már biztos benne, ha eljön az a bizonyos következő találkozás és az kedvezően jön össze.
bízom a jövőben és várok, mert most neki kell lépnie !

Zsóka

Domján Mónika’10 nov 19 - 17:48

A címben feltett kérdésre válaszolva: igen, még rajtam a páncél. Lassan 4 éve viselem, de csak másfél éve tudok róla. Egy kineziológus barátom adta meg a végső lökést ehhez a felismeréshez.
Ebben a közel 4 évben számos, érzelmi elkötelezettség nélküli kapcsolatom volt, melyek közé olykor beékelődött egy-egy szerelem. Mindegyikre jellemző volt, hogy a másik fél, különböző okokból, de elérhetetlen volt számomra.
Nem értettem, miért van ez így - míg egyszercsak bekúszott az agyamba a felismerés: lehet, hogy nem ők az elérhetetlenek, hanem én magam? Vagy legalábbis pontosan ugyanannyira vagyok elérhetetlen, mint ők.
Az utolsó ilyen szerelembe esésnél már tudtam ezt magamról. Ráadásul a másik fél előre bejelentette, hogy maga is páncélt visel, amelytől nem nagyon akaródzik megválnia. A történet kimenetele sejthető, mégis érzem benne a változást, az elmozdulást: már a felszínen van a történet, egyre inkább megfogható, s talán nemsokára meghaladható.
Közben kezdek megbarátkozni a páncélommal, hiszen oly sokmindentől megóvott, és ezalatt lehetőséget kaptam arra, hogy folyamatosan erősítsem magamban azt a rugalmas, mégis szilárd belső tartást, amely egyszer csak szükségtelenné teszi a külső páncél további viselését. Hogy mikor és hogyan fogok megválni tőle? Nem tudom. Nyilván akkor, amikor erre már készen állok. Ahogy ismerem magam, úgyis elmesélem majd...

Domján Móni monikaesatarot.blog.hu

kiszlinger iren’10 nov 19 - 21:27

Kedves kriszta! Mar eleg sok evet eltem es azt hiszem az a bizonyos pancel mar sokszor leesett rolam is de ezzel egyutt neha nem bannam ha ujra es ujra e moge bujhatnak nem a hatarozottsag es elszantsag miatt vagy ennek hianyaban de neha megkell alni es elvezni a pancel nyujtotta melegseget ,erot mej ujra elereszt es megteheted az ujlepeseket hatarozottan es batran .mar tudom nincs mitol felni mert a valtozas mindig ujat es ujat jelent ami sokkal jobb is lehet csak elkell indulni en ezt tettem es ha nehez hejzetben is lennek ujra megtennem . udvozlettel iren

Beáta’10 nov 19 - 22:13

Még én is viselem a páncélt,de már kezd puhulni.Szeretem a kihívásokat,s kíváncsi természet révén,az új dolgokat is.De nehezen engedek bárkit közel magamhoz,a sok csalódás miatt.Akiről azt hittem a legjobb barátom,kiderült,hogy mégsem.S amelyik kapcsolatról azt hittem sokáig tart,csak 2 hónapos volt.S ilyenkor jó még,hogy van a páncél,ami mögé még el tudok bújni.Talán idővel majd leesik.

Beáta

Sándor Hajnalka’10 nov 20 - 08:18

Igen,az én páncélom is meg van.3 éve vagyok pár nélkül nehezen engedek bárkit is a közelembe nagyon gyanakvó vagyok.Néha kétségbe esem,hogy velem van a baj,és ezért csak léha férfiak kerülnek az utamba. Lehet rosszul választok? Vagy tényleg ekkora páncélt építettem magam köré?

Sándor Hajnalka

Sinkó Erika’10 nov 20 - 12:29

A páncélom lassan lefejtődik rólam és készen állok. A szivem kinyitva, várom , hogy a megmaradt darabkák teljesen leomoljanak.A minap olyan érzésem volt egy terápia alatt, hogy a szivem környékén bontogatom a csomagolást, egyiket a másik után.Csodálatos volt majdnem teljesen meztelennek éreztem magam.Ki kell próbálni mindenkinek. nagyon, nagyon jó érzés.

AnnaMária’10 nov 22 - 13:16

Tündéri vagy Kriszta! Nagyon tetszett a hasonlatod.Elgondolkoztam rajta, hogy aGrasper milyen esendő kis állat és milyen dilemma elé lett álltva.Mi is ilyenek vagyunk, hol páncélt növesztünk, hol igyekszünk megszebadulni tőle.Én , jelenleg visszanövesztettem, ha nem is teljesen, de van.Az igazság az , hogy nem vagyok lelkileg független, csak próbálok az lenni.Ne szoros kötelék ez, csak a biztonság érzése.Nem szeretem a kötelék szoros ölelését.Kell, hogy legyen egy saját folyosom ahol magam döntök magamról.Azért tudd, hogy figyelek rátok.
Üdvözlettel:AnnaMária

Sarkadi Kriszta’10 nov 30 - 17:11

Kedves Hajnalka!

Jó irányba mutatnak a kérdések, amiket felteszel magadnak. Valószínűleg épp a gyanakvásod és a félelmed hívja oda hozzád azokat a férfiakat, akikkel aztán ezek a félelmek be is igazolódnak. Amikor képes leszel megengedni magadnak a sebezhetőséget, és nem félni a csalódástól, akkor számíthatsz arra, hogy szép sorban megérkeznek a hozzád méltó férfiak.

A csalódás átélésének egyetlen ellenszere van: ha nincsenek elvárásaink. Ha nem várunk el semmit, akkor nem érhet csalódás, viszont minden, amit kapunk, örömteli meglepetést okoz.

Szeretettel,

Kriszta

Andi’11 nov 30 - 09:38

Kedves Kriszta! Nagyon tetszett az írásod! Én tudom magamról, hogy nem vagyok páncélos, de én magamat sisak nélküli harcosnak hívom:) Bár nem biztos, hogy a mai világban ez annyira okos dolog. A lényeg, hogy sosem féltem szeretetet adni és elfogadni. Amíg nem jött egy szerelem az életembe, ami megtanított arra, hogy elgondolkodjak: jó lenne védeni magam. Néha meg is történik, de még mindig több a páncél nélküliség. Lehet naív vagyok, de mindig is azt gondoltam, hogy a szeretetre tényleg a szeretet a válasz. És 33 évem alatt ez működött is. Aztán jött Ő, megpillantottam, és tudtam, hogy Ő más, mint a többi. És tényleg:) Kifogtam egy olyan páncélos kis rákot, aki szó szerint tolatni is tud.
De ha őszinte akarok lenni, ennek a fő oka a külső körülményeink. Az Ő helyzete tudom, hogy sokkal rosszabb, de annál ragadósabb is. Talán ezért olyan vastag a páncélja is.
Mindezek ellenére kitartok, sisak és páncél nélkül, mert úgy érzem meg kell várnom azt az időt, amikor önként eldobja vagy legalább puhít a páncélján.
Remélem jól teszem mindezt, mert még mindig bízok a szeretet erejében.
Köszönöm, hogy írhattam. Természetesen szívesen fogadnám véleményedet, meglátásodat, hogy vajon miben hibázok, mert a falat már hosszú ideje próbálom áttörni:)

Andi

Sarkadi Kriszta’11 dec 01 - 13:03

Kedves Andi!

Az én álláspontom is az, hogy a legbátrabb tett mindig az, amikor újra és újra a szeretet mellett döntünk.

A csoportjaimon gyakran levezetek egy játékot, amelyben párokat alakítunk. A pár egyik tagja szorosan összekulcsolja a kezét - mintha valami varázslat összeragasztotta volna -, a másik pedig addig simogatja, masszírozza, amíg a varázslat fel nem oldódik, és a kezek maguktól szét nem nyílnak. Mindenki arról számol be a végén, hogy mennyire jól esett neki a folyamatban részt venni, és tényleg nem kellett semmit tennie, csak hagyni, hogy hasson a simogatás, és oldódjon a varázslat.

Ezt a példát továbbgondolva úgy vélem, nem szükséges megpróbálnod áttörni a kedvesed páncélját - egyszerűen hagyd, hogy a szeretet ereje szépen, fokozatosan feloldja azt. Minél kevésbé várod el tőle, hogy levesse végre a páncélt, annál hamarabb meg fog történni.

Szeretettel,

Kriszta

Andi’11 dec 02 - 10:54

Kedves Kriszta!
Nagyon köszönöm a válaszod! Egyetértek veled, és megfogadom a tanácsod:)
Szép napot Neked!

Andi

Hozzászólás

Kérünk, a kiemelt mezőket mindenképpen töltsd ki!

Fontos: a rendszer 30 perc után automatikusan kiléptet; ezért ha a hozzászólásod megírása meghaladta a fél órát, akkor javasoljuk, hogy jelöld ki az üzenet teljes szövegét, másold (CTRL + C), majd végezz el egy frissítést (F5), illeszd be (CTRL+V), és csak ezután kattints az Elküld gombra!

A blogomról

A blogomról

Neked szól ez az oldal, ha vannak kérdéseid, és tenni akarsz annak érdekében, hogy szerelmi kapcsolataidban (is) olyan életet élj, amilyenre szíved legmélyéről vágysz. Számtalan izgalmas, egyben elgondolkodtató nézőpontot fogok eléd tárni, hogy saját megoldásod kialakítására inspiráljalak.

Ennek is örülni fogsz

Szeretetterápia - egyéni konzultáció Krisztával: június 27.

Eltakarítjuk belső akadályaidat, és ezzel szabad utat adsz a szeretet és a szerelem áram- lásának.  Tovább »

Szerelmes Zarándoklat: szept. 21-24.

Természet, csend, gyaloglás, szerelem, remek társak, izgalmas beszél- getések, teljes feltöltődés! Gyere te is!  Tovább »

Itt vagyok, kedvesem! - szerelemteremtő online kurzus

Vess véget az egyedüllétnek! Készülj fel a szerelemre, és teremts helyet az életedben a társadnak!   Tovább »

A múzsa csókja - ideális életedet megteremtő online kurzus

A heti levelek ötletekkel és energiával töltenek fel, hogy az életed pont olyan legyen, amilyennek sze- retnéd!  Tovább »

Ajándék: 1 könyv + 4 hanganyag!

Kattints, iratkozz fel most, és töltsd le a könyvet azonnal! Másnap pedig érkeznek a hang- anyagok!  Tovább »

Találkozzunk az Instagramon is!

Itt minden nap egy új boldogságteremtő mantrát találsz, és pillanatképeket arról, mivel foglalkozom éppen.  Tovább »

Legolvasottabb
írásaim


Blog kategóriák

Korábbi írásaim