Sarkadi Kriszta

Az új kapcsolati minták hírnöke-
ként abban támogatlak, hogy megszülessen benned és veled maradjon a szerelem.

Írásaim - blogértesítőm és egyéb fontos híreim - útmutatásait követve könnyedén kitalálsz a félelmek, az elvárások és a régi minták útvesztőjéből, hogy meg- érkezz a szerelem varázslatos birodalmába.

Vedd a kezedbe Ariadné fonalát, és fogadd el ajándékba letölthető gyakorlati útmutatónkat!

E könyvet elolvasva képessé válsz arra, hogy kialakítsd saját "boldogságreceptedet", és megtudd, vajon hogyan, mitől leszel boldog és kiegyensúlyozott a párkapcsolataidban.

Programajánló

előző2024 ápriliskövetkező

H K Sze Cs P Szo V

Mikor ér véget egy kapcsolat?

’10máj21
119 hozzászólás

Tizenhat évvel ezelőtt, egy téli napon, szilveszter előestéjén, sétára hívott akkori párom. Hosszan gyalogoltunk a gyönyörű csillagokkal teleszórt, hideg téli éjszakában. Később világosan emlékeztem rá, hogy a csomó a gyomromban már a séta kezdetén megjelent, ám okát csak a beszélgetés végén értettem meg. Miután az oldalamon sétáló, szívemnek kedves férfi egy kellemesen követhető eszmefuttatásban összefoglalta az együtt (házasságban) eltöltött négy évet, gondolatait az alábbi mondattal zárta:
- Szóval az a helyzet, hogy nagyobb szabadságra vágyom, és arra gondoltam, hogy elköltöznék.

Összeomlottam. Ott, helyben leültem egy kerítés alapját képező hideg kőpárkányra, és megállíthatatlanul zokogtam. A párom nem számított erre, és rémületében visszavonta az utolsó mondatot, így nagy nehezen megnyugodtam.

Később hosszasan beszélgettünk erről, mindketten kimondtuk, mi az, amivel nem vagyunk elégedettek a kapcsolatunkra vonatkozóan, és megígértük, hogy sok mindenen változtatunk, annak érdekében, hogy együtt maradhassunk.

Ám, ahogy telt-múlt az idő, éreztük, hogy mindezek ellenére távolodunk egymástól – egymáshoz való viszonyunk nem javult. Ekkor elhatároztuk, hogy egy hónapos próbaidőre külön költözünk, és meglátjuk mi történik.

Az egy hónap lejárta után találkoztunk, és nagy szerencsénkre mindketten ugyanazt éreztük: ez így jó. Jó külön lenni, nem hiányzik a másik. A kapcsolatunk ténylegesen véget ért.

Ma már azt is tudom, miért történhetett ez így: azért, mert – bármennyire is másnak tűnik kívülről –

egy kapcsolat csak akkor érhet véget, ha erről a belső döntést már mindkét fél meghozta.

Az esetek többségében a látszat azt mutatja, hogy az egyikünk szakít, a másikunk pedig ott marad elhagyva. De a valóság nem ez. A valóság az, hogy már mindketten menni akarunk, de az, aki erősebb vagy bátrabb (vagy éppen elkeseredettebb) kettőnk közül, az végre kimondja ezt. Tudom, ettől még a fájdalom valós. Fáj a veszteség, hogy elmúlt valami, ami szép volt, amit megszoktunk, ami ismerős. Az ehhez való ragaszkodásunk okozza a fájdalmat. És fáj a gondolat, hogy azért hagytak el, mert nem kellünk, mert nem vagyunk elég jók. Ám ez sem igaz. Bár a véleményem az, hogy minden kapcsolatért érdemes dolgozni, és újabb esélyeket adni magunknak, mégis az a helyzet, hogy időnként elérkezik a kapcsolatok természetes vége, amikor nem tehetünk mást, mint továbblépünk. És egyik fél sem hibáztatható.

Te mit gondolsz minderről? Általában veled szakítottak, vagy te voltál az, aki tovább akart lépni? Hogyan sikerült elengedni a másikat? Van, akivel megmaradt a jó viszony? Ha igen, szerinted mitől függ ez? Mi kell ahhoz, hogy megmaradjon köztünk a barátság akkor is, ha már férfiként és nőként nem vonzódunk egymáshoz, és már nem vagyunk egy pár? Írd meg a hozzászólások között!

Bárhogy is van, egy-egy ilyen elválás alaposan megtépázza az önbizalmunkat. Egy időre elveszítjük a reményt, hogy valaha is újra kívánatossá,vonzóvá válhatunk egy másik férfi vagy egy másik nő szemében. Ezért, ha azt szeretnénk, hogy újra megszülessen bennünk, és aztán velünk is maradjon a szerelem, meg kell tisztítanunk számára az utat. És ezt csak azon a módon tehetjük, ha levesszük a figyelmünket a régi kapcsolatról, és elkezdünk újra önmagunkra figyelni.

Hogyan tehetjük ezt?

Az új kapcsolati minták közül ilyenkor az alábbi háromra érdemes összpontosítani:

önmagunk feltétlen szeretete,
megbocsátás,
elengedés.

Önmagunk feltétlen szeretetére azért van szükség, mert minél jobban szeretjük magunkat, annál jobban észrevesszük, hogy szeretnek. A kívülről felénk sugárzó szeretet ugyanis sohasem szűnik meg – mi vagyunk azok, akik elzárjuk magunkat tőle. A szerelem is akkor marad velünk szívesen, amikor teljesek vagyunk; ilyenkor ugyanis túlcsordulunk, és csak adni akarunk. Megszűnnek az elvárásaink.

Három módon is szívesen támogatlak abban, hogy önmagad szeretetében előre lépj:

A Szeretem magam című meditációs cd-n lévő megerősítéseket és meditációkat annyiszor hallgathatod meg otthon, ahányszor csak akarod. Így napi gyakorlattá teheted, hogy önmagad szeretetével foglalkozol. Kattints ide >>>, és hallgass bele!
A Szeretem magam című meditációs est alkalmával az összegyűlő csoport energiájával megtámogatva mély felismerésekre teszel szert arra vonatkozóan, milyen lépések mentén juthatsz el önmagad feltétlen szeretetének állapotába. Részletek >>> itt!
A Nyitott szívvel - SZERETEM MAGAM egész napos elvonuláson pedig olyan konkrét eszközöket kapsz a kezedbe, amelyek abban támogatnak, hogy önmagad szeretete valódivá váljon, és tartós maradjon. Részletek itt >>>!

A megbocsátás pedig egyenesen a boldogságunk kulcsa. Mindaddig, amíg sérelmeket őrzünk másokkal kapcsolatban, és bűntudatot táplálunk önmagunkkal szemben, képtelenek vagyunk elfogadni mindazt, amit az élet kínál nekünk. Amire vágyunk, ott van karnyújtásnyira, mégsem engedjük magunkhoz, mert sérelmekből és bűntudatból falat emeltünk.

Az elengedést kétféle módon is értelmezhetjük:

1. Ahhoz, hogy valami új megjelenhessen az életünkben, el kell engednünk mindazt, ami régi. Helyet kell teremtenünk az újnak.

2. Elengedjük az előítéleteinket, valamint az irányítás vágyát: lehetővé tesszük, hogy az univerzum úgy rendezze el szerelmi életünket (is), ahogy az minden érintettnek a legjobb.

Neked melyek működnek a legjobban? Amikor társaddal elváltak útjaitok, hogyan álltál újra talpra? Mi segített abban, hogy új életet kezdj és megengedd, hogy újra rád találjon a szerelem?

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Tetszik?

Kategóriák: Egyedül

Ha tetszett, kattints az alábbi linkekre, és oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

Edus’10 júl 20 - 19:26

Drága Kriszti

Köszönöm a válaszod.
Igen én is így gondolom.
Olyan furcsa, hogy fejjel mindent értek, a szívem még mindig félti.
Sajnos nem magam Őt féltem.
Bár a sorsát senki nem kerülheti el.
Az én sorsom, tudom, hogy én a láthatatlan tintámmal de megváltoztathatom.
Mert ez az élet nem boldog, ez az élet nem a szeretetről, nem a szeretetről szól.
Ez az egóról az Ő önzésének gyümölcséről szól.
Szavak harca megy közöttünk, és a béke szerinte annyit jelent:
És leírom, mert nem nekem kell ezt szégyelnem:
"Azt adom, amim van, te pedig megbecsülöd. Cserébe nekem adod, amid van - és nem azt, amit szeretnék -, én pedig megbecsülöm. Lemondok arról, hogy más embert faragjak belőled, és te is lemondasz arról, hogy más embert faragj belőlem. A többit pedig bízzuk az évekre."
érdekes volt olvasni hiszen nem rólam...róla szól.
Mint minden ebben a kapcsolatban.
Egyre jobban távolodom tőle....és talán még kicsit rá is csodálkozom magamra, hogy kerültem a férfi mellé...aki saját bevallása szerint is:" nincs se jelene, se múltja sem jövője amiben él.Hazugság az élete" ezek tőle származnak...de biztos hogy ezt nekem meg kell értenem?
Azt hiszem nem.
Talán tényleg megérdemli a sorsát, hiszen az hogy a házassága rossz az 2 ember miatt lett rossz..50-50 %-ban.
És mert a házasság rossz...a kapcsolatot nem teheti rosszá...mert ehhez nincs joga.....
de majd ugye az idő....
De ez már az Én időm hozománya lesz.

Edus

Sarkadi Kriszta’10 júl 20 - 20:50

Kedves Edus!

Hadd idézzem a leveledből a férfi gondolatait: ""Azt adom, amim van, te pedig megbecsülöd. Cserébe nekem adod, amid van - és nem azt, amit szeretnék -, én pedig megbecsülöm. Lemondok arról, hogy más embert faragjak belőled, és te is lemondasz arról, hogy más embert faragj belőlem."

Az a helyzet, hogy ezekkel a mondatokkal alapvetően egyetértek. Szerintem sem dolgunk megváltoztatni a másik embert, ez fölösleges fáradozás, ráadásul addig a saját dolgunkkal való törődéstől vonjuk el magunkat. Karen Casey részletesen ír erről Változtasd meg az elméd, és az életed vele változik című könyvében.

Ez persze nem változtat azon, hogy ha nincs szeretet egy kapcsolatban, akkor hiába fáradozunk azon, hogy a másikat elfogadjuk olyannak, amilyen.

Az én tapasztalatom az, hogy amikor jelen van köztünk a szeretet, és én képes vagyok a másikat teljes mértékben elfogadni, váratlanul az ölembe pottyan minden, amire vágytam, anélkül, hogy ezt a másiktól kérnem kellett volna.

De erre csak akkor vagyok képes, ha szeretem őt, és az ő szeretetét is érzem - mely átsugárzik minden visszás viselkedésen.

Szeretettel,

Kriszta

Vávivi’10 aug 08 - 22:01

Kedves Kriszta!
Először is boldog névnapot, még 8 napon belül vagyok. :)
14 éve élek párkapcsolatan egy nős férfival, 6 évig voltam szerető, majd összeköltöltöztünk és karikagyurut kaptam karácsonyra. Évekig azt hallgattam" ha megnőnek a gyerkek elválok, a feleségemet testvéremként szeretem." Vártam türelmesen. A nej, mint időzített bomba volt és van a fejem fölött, úgy ézrem prioritásban előttem áll. Sok éven át úgy telt a nyár, hogy elvitte őket is nyaralni egy hétre, mert, ha az én fiamat dobálhatja a tengerben, akkor az édes gyermekeinek is jár ez, ha már sajnos olyan a viszony az anyjuk miatt, h nem engedi hozzám közelebb őket. Úgy telt el jó pár év nem is ismertem a gyerekeit. Ha a neje telefonált ugrott,sok átsírt éjszaka van mögöttem. Múltak az évek, a gyerekek megnőttek, javult a helyzet, de a felesége ma is "mókuska" és akár sms-ben is leírja, h "szeretlek mókuska", mert szerinte a szeretetnek különböző formái vannak, az ember szereti az anyját, a barátait és akár a gyermekei anyját is. Anyagilag a mai napig szinte ő tartja el őket. Főleg ezek miatt, a Párom állandóan hazudott nekem, szinte notorikus hazudozó lett, mert féltett,sajnált és nem kérte az igazsággal járó hisztijeimet és nem tudott igazából dönteni.Én is hibáztam, sok mindent folyamatosan az orra alá dörgöltem és dörgölök a mai napig. Pár csendesebb év kövektezett. A gyerekek, ha nem is sűrűn, de idejárnak, vannak közös programjaimk, a feleség is új életet kezdett, igaz egy nős férfival.Tehát talomban tartva a férjet. Rá szexuálisan nem vagyok féltékeny, ő a "lelki megcsalás" szerintem, ami még rosszabb. Az ő kettejük kapcsolata nem változott, valami hihetetlen kapocs, ami nekem fáj. De turtem. Kb. 2 éve a Párom szexuális érdekldése kezdett olyan határt súrolni, amit én nem tudtam teljesíteni (hármas felállás, fotó, video internetes megnyilvánulás, nudizmus, swinger club). Mivel közel van az 50-hez kapuzárási pániknak fogtam fel. Munkája is változott sokat jár külföldre, ahol néha 20 órát nem érem el,eltávolodtunk, de próbáltuk megbeszélni, hiszen a szerelmünk töretlen. 2 hónapja kiderült, hogy 6 hónappal ezelőtt külső kapcsolatokba kezdett az interneten keresztül, ahogy ő mondja önmegvalósit. Teljes a bizalomhiány, már minden szavában kételkedem. sokszor goromba, kifordul önmagából, máskor pedig vajas kenyérre lehet kenni, de nem hajlandó egedi. Későn jár haza, mindent számonkérésnek fog fel és nem akar engedni az elveiből. Önállóságra vágyik és különböző szexuális kalandokra bevonva engem, nem nélkülem. Próbáltam kompromisszumot kötni vele, pl. menjünk nudista strandra, de neki ez nem elég. Azt mondja nem hiszi mindent el kéne mondania, nem lehet magánszférája,abban sem lát problémát, ha szexuális igényét máshol élné ki,ha én ebben nem vagyok partner, hisz az egy test, szex, velem van a szerelem. Nem tudom elfogadni a feltételeit, mégsem tudom elhagyni. Lefogytam, nem alszom, rettegek minden nap hazajön-e, hol van, kivel, hazudik-e és nem múló szerelmet érzek iránta, mert úgy érzem most nem ő maga, meghasonult és szinte sajnálom, segíteni szeretnék visszatalálni önmagához, de már annyi sérelem ért, hogy nem tudom ilyenkor is működik-e a megbocsájtás, tudok-e hinni neki valaha is. Nem tudom mi kell még, h kiábránduljak belőle. Azt mondta ha úgy akarom elköltözik, szóljak, de nem tudok szólni, csak mazohistakén szenvedek,nagyon fáj és nem látom a kiutat. Egy nős férfi megcsalt élettársának lenni, ennél úgy hiszem nincs lejjebb,mégis mágnesként vágyom a szeretétre és reménykedek a reménytelenségben.

Vivi

Gizi’10 aug 08 - 22:57

Vivinek:

Kedves Vivi,

Engem nagyon elgondolkodtat, amit írtál...

Sajnos túl sok ismerős jelet vélek benne felfedezni. :(

Egyszerűen csak kimásolom a leveledből:

- X éve élek párkapcsolatban egy nős férfival (X<14);
- X évig voltam szerető, majd összeköltöztünk (X<6);
- évekig azt hallgattam "ha megnőnek a gyerekek elválok" (ez még mindig tart);
- sok éven át úgy telt a nyár, hogy elvitte őket is nyaralni egy hétre (ez még mindig tart)
- úgy telt el jó pár év nem is ismertem a gyerekeit;
- ha a neje telefonált ugrott;
- anyagilag a mai napig szinte ő tartja el őket.

És ezután jön majd a pár csendesebb év, meg a többi?!

Remélem, nem...

Mivel én is ugyanezen az úton megyek, azt hiszem neked sem mondhatom azt, hogy egyszerűen hagyd ott. Mert olyan mintha magamnak mondanám, és ez szörnyű! A francba.
Remélem, Krisztának lesz rá pár okos gondolata!

Hát, azért szép vasárnap estét!

Gizi

VáVivi’10 aug 10 - 16:10

Kedves Gizi! Köszönöm soraidat! Bár senkinek se kívánok ilyen helyzetet, erőt ad, h mások is hasonló problémákkal küszködnek, így nem érzem magam annyira egyedül, annyira elveszettnek. Nagyon remélem pár év múlva Nálatok teljesen másképp alakul. Ehhez kivánok sok erőt és kitartást! Üdv.

Vivi

Sarkadi Kriszta’10 aug 13 - 11:59

Kedves Vivi!

Nagyon köszönöm a névnapi gratulációt - az ilyesmi dátumtól függetlenül, bármikor jólesik.

Az Ugyan miért kellene megbocsátanom? című bejegyzésem egyik hozzászólására válaszolva leírtam: a megbocsátás nem egyenértékű a kényszerű tűréssel, vagy az áldozatszereppel. A megbocsátás az, amikor már nem akarsz bosszút állni a másikon, amikor már nem érzed azt, hogy "büntetést érdemel" azért, amit tett. Ha képes vagy megbocsátani, azzal magadat gyógyítod.

Attól, hogy megbocsátasz a párodnak, még dönthetsz úgy, hogy nem hiszel neki - a különbség az, hogy már nem ítéled el azért, mert ő éppen most ilyen. Attól, hogy megbocsátasz, még dönthetsz úgy, hogy elköltözöl tőle - a különbség az, hogy ezt nem haraggal és vádaskodva teszed.

A legtöbb kapcsolat tele van konfliktusokkal és kisebb-nagyobb kihívásokkal. Amikor ennek kapcsán felborul az egyensúly, és egy idő után már sokkal több - szinte állandósul - a fájdalom, és a szenvedés, akkor el kell gondolkodni rajta, hogy érdemes-e folytatni. Midenkinek máshol van ez a küszöb.

Az én tapasztalatom az, hogy amikor nem tudok dönteni, az azt jelenti, hogy még nem kell dönteni. Eddig még mindig eljött az a pillanat, amikor hirtelen pontosan tudtam, mi a teendő. Váratlanul megszületett bennem a döntés, és a végrehajtásához szükséges erő is megérkezett hozzá.

Emlékszem, egyszer főiskolás koromban a következő segített. Már egy ideje nem éreztem jól magam a kapcsolatban, de nem tudtam, mit tegyek. Hirtelen sugallattól vezérelve feltettem magamnak a kérdést: Vajon mi lesz másképp azután, hogy szakítottunk? És rádöbbentem, hogy semmi! Már most is alig találkozunk, már most sem bújunk ágyba, már most sincsenek meghitt beszélgetéseink, sem közös programjaink, sem közös céljaink ... felismertem, hogy a szakítással ténylegesen csak a láncaimat veszíthetem!

Talán érdemes úgy feltenned magadnak ezt a kérdést Vivi, hogy a válaszokat le is írod: egy esetleges szakítással mi az, ami eltűnne az életemből és mi az, ami teret nyerne benne? Miből lenne több, miből lenne kevesebb? Mit veszítenék el és mit nyernék meg? Mi számítana veszteségnek és mi számítana megszabadulásnak?

Talán megfontolhatnátok azt is, hogy próbaidőre (mondjuk egy hónapra) külön költözzetek. Így mind a ketten megtapasztalnátok, hogy milyen a másik nélkül. Ez idő alatt világossá válhat, hogy merre van az új irány: egymás felé (ami nyilvánvaló változtatásokat és a kapcsolat elmélyülését is jelenti), vagy egymástól el, mert mindaz, ami történik, annak a tünete, hogy már nem akartok egymással élni.

Kedves Vivi, tudom, hogy igénybevesz mindaz, ami történik, ezért nagyon sok erőt kívánok hozzá!

Szeretettel,

Kriszta

Sarkadi Kriszta’10 aug 13 - 12:13

Kedves Gizi!

Épp azért szeretem a honlapom blog-formáját, mert így összetalálkozhatnak azok, akik egy cipőben járnak, és, ahogy Vivi is írta, erőt adhattok egymásnak.

Teljesen igazad van: sajnos, egyik szerelmi kapcsolat sem olyan egyszerű (vagyis valójában az, csak mi összevissza bonyolítjuk ...), hogy azt mondhassuk: hagyd ott, és kész. Bár most eszembe jut, hogy Kurt Tepperweinnek van egy olyan könyve, aminek ez a címe: Ha nem boldogít, engedd el! Én nem olvastam, de talán van benne néhány idevonatkozó hasznos gondolat.

Aztán van itt még két mélyre nyúló kérdés, amit érdemes újra és újra feltenni magunknak: Életem minden területén úgy élek-e, ahogy szeretnék? És ha nem, meddig akarok még várni azzal, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék?

De a kérdésekre válaszoláson kívül ne felejtsük el, hogy nyár van, a napsütés, a természet, a pihenés, a töltekezés ideje! Kifelé! Mind a lakásunkból, mind a fejünkből ...

Szeretettel,

Kriszta

VáVivi’10 aug 15 - 00:49

Köszönöm!

Boglárka’10 aug 20 - 08:27

Én másfél év után szakítottam.először csak azt éreztem nem vagyok fontos.Minél jobban szerettem annál kevésbé.Sosem éreztem,hogy szeret pedig mindig mondta.
Megpróbáltam kérni,hogy ne hanyagoljon el,de nem tudtam megbeszélni vele.Hónapokig hallgatásba burkolózott.
Mivel sem személyesen,sem telefonon nem tudtam kapcsolatba lépni vele ,írásban szakítottam.
Semmi válasz ,azóta nem beszéltünk.
Folyamatosan gondolkodom mi játszódhat le benne,hogy már szólni sem tud hozzám.
Mi történhetett ? Csak mert kértem kicsit több törődést ?
Ezt nem szabad? Valóban nem szabad semmit elvárni ? Ha nem érezzük jól magunkat nem szabad szólni ?
Milyen lelke lehet valakinek,aki ha adódik egy egyszerű megoldható probléma úgy hagy szó nélkül egy barátot,társat,hogy többet nem szól hozzá ?Tud nekem segíteni valaki,hogy megfejthessem egy ilyen gondolkodású ember titkát ?

Boglárka

Sarkadi Kriszta’10 aug 26 - 11:23

Kedves Boglárka!

Eszembe jut Marianne Williamson: A csodák kora című könyve. Ő írja le benne, hogy mindaddig, amíg vele is meg nem történt, nem hitte el, hogy létezik olyasmi, amiről te is írsz: hogy valaki egyszer csak se szó se beszéd kilép az életünkből.

A partnered valószínűleg a számára egyszerűbb utat választotta: nem volt képes arra, hogy megbeszélje veled mindazt, amit felvetettél, ezért inkább kilépett a kapcsolatból.

Kérni szabad, sőt szükséges is. Muszáj tájékoztatnod a másikat arról, ha nem érzed jól magad valami miatt, és ebben a segítségét kéred. Így az információ birtokában ő dönthet arról, hogy mit szándékozik tenni. Ám van egy nagy különbség a kérés és az elvárás között: a kérésre lehet nemet mondani, és ettől nem történik semmi. Ám, ha megsértődsz azon, amikor a kérésedre nemet mondanak, akkor ott valójában egy rejtett elvárásról van szó.

Ugyanakkor az, hogy elfogadjuk valakinek a viselkedését, nem jelenti azt, hogy továbbra is együtt kell lennünk vele. Ha azt érzed, hogy ami történik, neked nem elegendő, vagy árt, akkor tovább kell lépned. Az, hogy megváltozzon, és más módon forduljon feléd, őbelőle kell hogy fakadjon - kikényszeríteni nem tudod.

Azt nem érdemes már kutatnod, hogy milyen lelke lehet, hiszen ahhoz találkoznotok kellene és mélyen megnyílni egymás előtt. Erre ő nyilvánvalóan nem vállalkozott. A probléma valószínűleg csak számodra egyszerűen megoldható - ő inkább valamiféle fenyegegetést látott benne, ezért elmenekült. Annyi biztos, hogy a lelke mélyen sebzett - annyira, hogy nem tudta felvállalni annak a kockázatát, hogy valóban megmutassa neked.

Szeretettel,

Kriszta

Boglárka’10 aug 28 - 07:09

Kedves Kriszta !

Nagyon szépen köszönöm soraidat,nagyon sokat tanultam belőle.
Azt hiszem a lényeg ,most az,hogy megértsem a döntését,ne keressem a miérteket,és ha belőle fakad a közeledés ,elvárások és vádak nélkül próbáljam elfogadni.
Ha pedig nem jelentkezik azt is el kell fogadnom,mert ha szeretem úgy teszek és segítem abban,ahogyan neki jó.
Még egyszer nagyon köszönöm

Boglárka

Árvainé Marika’10 okt 08 - 16:26

Én95-ben váltam el italozás véget igy éltem le 26 évet ,nagy küzdelemmel három gyermekkel .Most már 5 éve vagyok egyedül a gyerekek fell nőttek ,talán kész vagyok egy kapcsolatra,van kettő nagy lányom ők azt monják hogy nem ,és nem tudom mit csinéljak kérem ebbe a segiségedet? köszi

Árvaine Marika

Sarkadi Kriszta’10 okt 11 - 19:31

Kedves Marika!

Valójában nem tudom, a lányaid mi alapján döntik el helyetted, hogy készen állsz-e egy új kapcsolatra vagy sem. Ők felnőttek, kirepültek, itt az ideje, hogy elkezdd a magad életét élni. Te tudod a legjobban, hogy mi az, amire vágysz, ne hagyd magad lebeszélni!

Sokat meríthetsz Marianne Williamson: A csodák kora című könyvéből. Az Édesvíz Kiadó adta ki 2010-ben, de október 29-én, A szerelem visszahódítása szemináriumon is kapható lesz.

Szeretettel,

Kriszta

Anna’10 okt 26 - 19:07

Romokban a lelkem... tegnap szakítottunk 4,5 év után. Soha egy veszekedés, egy szóváltás nem volt. Keveset tudtam vele lenni. Az előző barátomnak sok volt a heti 2x találkozás, a mostaninak pedig kevés volt a heti 1x. Szépen váltunk el, sírtunk mindketten, megbeszéltünk mindent, de így is csak fáj.Nem találom magamat, a helyemet. Mintha kitéptek volna egy darabot belőlem....

Anna

Kata’10 okt 27 - 17:00

Kedves Kriszta!

A férjemmel 34 éves házasok vagyunk. Négy éve megkereste egy fiatalkori barátnője aki közben megözvegyült. Azóta tart a kapcsolatuk. Állítólag nem tud szakítani se vele, se velem. Szeret mindkettönket. Nagyon nehéz elviselni ezt a helyzetet és felajánlottam, hogy költözzön hozzá, én elengedem. Nem akar menni és érzem, hogy szép lassan mindketten felörlődünk ebbe a helyzetbe. Van valamilyen tanácsod számomra?

Üdvözlettel: Kata

Borosnyay Péter’10 nov 03 - 07:36

Három szerelmi kapcsolatom volt.
A közös az volt bennük, hogy a lány mindig jobban szeretett engem, mint én őt. Érdekes módon az tartott a legtovább, amelyikben egyáltalán nem voltam szerelmes, kicsit sem. Mindháromnak én vetettem véget, de legalább egyre kultúráltabb módon. A legutóbbinak még ajándékot is adtam búcsúzóul.

Igazából soha nem voltam szerelmes.
Annyira, mint amennyire szerettem volna, mindig tudtam, hogy (sokkal) többre is képes vagyok, mint ami volt.
Mindig volt elvárás, vagyis inkább elképzelés, aminek az illető rendre nem felelt meg, és ezt előbb-utóbb meguntam. Az első túl makacs volt, a második se szép nem volt se okos, a harmadikkal meg nem tudtam elég időt tölteni mert 300 km-re lakott. Ezeket untam meg idővel.

Mindhárom esetben úgy éreztem, hogy valaki mást aki nem olyan, jobban tudnék szeretni.

És most, hogy ezeket leírtam, így szépen egymás után, végignézve rajtuk a lényeget keresve, most valami leesett nekem odabent. Egy lehetséges eset, amire eddig nem gondoltam. Pedig tök logikus. Mi is volt a közös ebben a három kapcsolatban (13 év telt el közben) ? Ti rájöttetek már ?
Mert én most igen. De nagyon.

Én voltam a közös pont.
Ott voltam mindegyikben.
Tehát magamban kell keresnem az okokat.
És attól tartok, meg is találtam.

Nem voltam képes a feltétel nélküli szeretetre egész mostanáig.
Mindig ott volt az a bizonyos ha ... ha te így akkor én is, ha te olyan lennél akkor én is ...
Mindez pedig azért volt, mert saját magamat sem fogadtam el, és nem szerettem feltétel nélkül.
Ez pedig azért volt, mert gyermekkoromban (néha a szó szoros értelmében is) elég erősen belém verték, hogy nem vagyok elég jó.

Ezt a levezetést elfogadom szülinapi ajándéknak, bárkitől származzon is.
Mert pont ma vagyok épp 34 éves.

:-)))

Peti

Sarkadi Kriszta’10 nov 04 - 21:18

Kedves Anna!

Tudom, min mész most keresztül, így talán segítségedre lehet az ELENGEDLEK, TOVÁBBLÉPEK című online kurzus, amibe a lap alján a VÁSÁRLÁS menüpontra kattintva beleolvashatsz.

Szeretettel,

Kriszta

Sarkadi Kriszta’10 nov 04 - 21:37

Kedves Kata!

Az egyik ötletem az, hogy akkor költözz el te - hiszen úgy tűnik, téged bánt ez a helyzet a legjobban; ezért keresed a megoldást ezen az oldalon is.

De van egy másik ötletem is, amely abból fakad, hogy lassan el kell engednünk a régi, megszokott mintákat, és bátran kialakítani magunknak azt az életet, ami nekünk a legjobb. Felőröl benneteket a helyzet, mert a mindkettőtök által szeretett férfi kettészakad, ti pedig (ha még oly kultúráltan is, de) haragot tápláltok egymás iránt.

Tudom, nagyon elrugaszkodottnak hangzik az ötlet, de hallottam már példát arra, hogy ez remekül tud működni, még itt, Magyarországon is, ezért ne vesd el a lehetőséget első hallásra: mi lenne, ha összeköltöznétek, ti hárman? Csak úgy próbaképpen; egy rövid időre, mondjuk egy hónapra? Hogy kipróbáljátok, milyen? Hogy lehetőséget adjatok valami másnak, ismeretlennek, izgalmasnak? Ami eltér mindattól, amit elvárnak tőletek? De talán - furcsa módon - épp ez lehet a megoldás?

Csak akkor derülhet, ki, ha adtok neki egy esélyt ...

Szeretettel,

Kriszta

Sarkadi Kriszta’10 nov 04 - 21:39

Kedves Peti!

Gratulálok a felismeréshez, és boldog újjászületésnapot!

Nem tudom megállni, hogy fel ne hívjam a figyelmedet: a SZERELEMVONAT első utazása november 27-én épp azzal foglalkozik, hogyan jussunk el a "szeretem magam" állapotába. Bővebben a lap alján, a PROGRAMOK menüpont alatt olvashatsz róla.

Szeretettel,

Kriszta

Székely Éva-Emese’11 ápr 14 - 22:40

20 év házasság után, 5 hónapja bevallotta a férjem azt, amit többízben gyanítottam: kapcsolata van egy hölggyel, aki munkatársa, és akivel a hobbijuk is közös. Akkor amiatt kellett elmondania magát, mert jött a baba, és nem akarta, hogy mástól tudjam meg, illetve, hogy az a gyerek ne hazugságban szülessen. Három közös gyerekünk van, és a házasságunk minden napja számomra igen sokféle tanulság, a fejlődés lehetősége és kerete volt. Azzal együtt, hogy sokszor úgy éreztem, hogy már nem bírom a szenvedést az állandó bizonyítási kényszere, a be nem ismert "nem vagyok elég..." érzéséből fakadó állandó hajszája, szóbeli agrssziója és depressziós állapotai miatt. De annyira féltem, annyira gyáva és lusta voltam elmondani magamat! Nagyon fájtak azok a sztereotípiák amellyek mentén gondolkodott: "Egyszer a gyerekek nőjjenek egyet, hogy ne legyenek ilyen anyásak, és akkor majd tud valamit kezdeni velük..." Láttam, hogy nincs kapcsolata a fiaival. Meg hogy "A férfiak magukban szeretik megoldani a problémáikat, nincs amit megosszon velem, mert a munkahelyi dolgok annyira terhelik, hogy nem várhatom el, hogy itthon is azokkal kelljen foglalkozzon, csakhogy kiíváncsiságomat kielégítse".
Szeretnék megbocsátani magamnak, neki, meg a szeretőjének is. Világosan érzem, hogy a dühöm engem pusztít. De nagy gondom van: hogy kell tenni. Nyilvánvaló, hogy erre van szükség, de nem érzem magamat képesnek. Hogy kell csinálni????? A gyermekeimnek, az édesanyámnak, a férjemnek, a világnak, és mindenkinek erre van szüksége. És én nem tudom, hogy hogy kell tenni ... Leválni sem tudok a férjemről. Ő fontos nekem, még így is, pedig a hitvesi ágyban külön takarózunk. Talajvesztett vagyok, látom, hogy már rég levált rólam. Kértem, hogy mondja ki, hogy nőként nem tudom többé érdekelni. Az volt a válasz, hogy nem teheti, mert semmit sem jó előre leszögezni, de tény, hogy azon túl, hogy ezer szál összeköt, engenm nem érez a párjának. Sokkal inkább a másik nőt, aki velem ellentétben nagyon vonzza. Azóta a másik nő már másodszor állapotos, az előző terhességet elvesztette. Azt hiszem, mindketten nagyon tudatosan akarják a gyereket. 4 éves vagyok. A férjem 45, a szeretője 8 évvel fiatalabb. A férjem a csendes különélést tervezi nekünk. Ebben élek...

Hozzászólás

Kérünk, a kiemelt mezőket mindenképpen töltsd ki!

Vissza az előző oldalra

Neked szól ez az oldal, ha vannak kérdéseid, és tenni akarsz annak érdekében, hogy szerelmi kapcsolataidban (is) olyan életet élj, amilyenre szíved legmélyéről vágysz. Számtalan izgalmas, egyben elgondolkodtató nézőpontot fogok eléd tárni, hogy saját megoldásod kialakítására inspiráljalak.