Ítélkezem, tehát vagyok?

Már hosszú évek óta jelzésnek veszem, ha a testem megbetegszik, és azt keresem, mire késztet, vagy miben akadályoz az éppen felbukkanó tünet. Rendkívül egyszerű dolgom volt egy olyan alkalommal, amikor nagyon erősen berekedtem, és fizikai fájdalmat okozott a beszéd. Hamar rájöttem: nyilván az a feladat, hogy ténylegesen „némuljak el”, és függesszem fel a szóbeli kommunikációt. Éppen hétvége következett, és megbeszéltem a párommal és a gyerekeinkkel, hogy részt veszek minden közös programban, de nem fogok megszólalni, és ha lehet, a más csatornákon zajló kommunikációt is a minimumra csökkentem.

A dolog jól működött, és én egy nap alatt teljesen rendbejöttem, visszakaptam tisztán csengő, erős hangomat. Ám a felismerések! Hú, de borzasztó dolgokra kellett rádöbbennem a családommal töltött, némasági fogadalommal fűszerezett hétvégén!

Az egyik, amit megtapasztaltam, az a folyamatosan észlelhető belső párbeszéd volt. Elképesztő, hogy micsoda fecsegés zajlott a fejemben! Néha belülről rá kellett kiabálnom a hangokra, mint egy kisiskolás osztályban az óra kezdetén: Csend legyen végre! A csend persze csak pillanatokra született meg …

A másik, ami feltűnt: az irányítási vágyam ereje. Ahogy a többiek jöttek- mentek, tették ezt vagy azt, állandóan bele akartam szólni, el akartam mondani, mit hogyan kell. Mivel nem mondtam ki őket hangosan, jól meg tudtam figyelni, milyen rengeteg van ezekből a kifelé áramló, másokra vonatkozó elvárásokból és utasításokból. Ám a nap végére azt is észre kellett vegyem, annak ellenére, hogy ezek az utasítások végül nem hangzottak el, mégsem történt semmi baj, kis családom az én állandó iránymutatásom nélkül is remekül elboldogult …

A harmadik egy olyan felismerés volt, amely azóta is számtalan tanulási helyzetet hozott elém: tele vannak a gondolataim (többnyire negatív) ítéletekkel! Azt vettem észre, hogy mást se csinálok, mint ilyeneket hallok a fejemben: Ez így nem jó. Ez hülyeség. Ez ronda. Ez baromság.

Később, amikor az A Course in Miracles tanulmányozása kapcsán elhatároztam, hogy végleg fel akarok hagyni az ítélkezéssel, volt egy olyan időszakom, amikor az egyetlen megoldásnak azt találtam, ha az utcán sétálva nem nézek senkire. Ugyanis észrevettem, hogy amint rápillantok valakire, azonnal megszületik bennem egy ítélet (egy vélemény), és senkit nem tudok csak úgy, az adott pillanat valóságában szemlélni.

De miért fontos ez egyáltalán? Azért, mert életem egy pontján úgy döntöttem, hogy az illúziók világa helyett a valóságban szeretnék élni (a párkapcsolatokban pedig az igazából szerelmet választom), és rádöbbentem, hogy épp az ítéleteimet hordozó gondolataim és szavaim tartanak az illúziók világában.

Valóság ugyanis minden, ami VAN, illúzió pedig minden olyan ítélet, amelyet arról alkotok, ami van.

Tehát a múlt tapasztalataira, vagy a jövőtől való félelemre épülő gondolatok, szavak és vélemények, amelyeket azonnal, szinte automatikusan társítok mindenhez, amit átélek.

Aztán azért fontos még, mert felismertem, hogy az ítéleteimmel elvágom magam a többi embertől - ha folyamatosan megítélem és irányítani próbálom őket, egyre távolabbra menekülnek tőlem. Még azok is, akikkel alapvetően szeretjük egymást.

Próbáltál már valakit, akit jól ismersz (mondjuk a szüleidet, a kedvesedet, a gyerekedet) a jelen pillanat szerint megítélni? Próbáltad már kizárni a múltat, és nem a szerint reagálni rá, amit mostanáig megtapasztaltál vele kapcsolatban? Sikerült-e valaha úgy tekintened rá, mintha most látnád először, és semmit sem tudnál róla?

Vagy sikerült-e egy első vagy valahányadik randin úgy jelen lenned, hogy nem gondolkodtál azon, vajon milyen lesz a folytatás? Sikerült nem azon gondolkodnod, hogy a másikból vajon milyen férj/feleség válik akkor, amikor még a kedvesed sem volt?

Ha sikerült, akkor elmondhatod magadról, hogy megtapasztaltad a valóságot.

Vajon hogyan alakulnának a szerelmeink, a párkapcsolataink, a házasságaink, ha képesek lennénk minden pillanatban friss szemmel tekinteni a társunkra, elfelejteni a múltját, és őszinte kíváncsisággal feltenni a kérdést: Vajon ma ki az, aki itt van mellettem? Ha erre képesek lennénk, akkor automatikusan megszűnnének az elvárásaink is, hiszen mit is várhatnánk el valakitől, akiről semmit sem tudunk?

Ott állnánk egymással szemben tisztán, nyitottan, kíváncsian … nem tudom, te hogy vagy vele, de amikor én elképzelem ezt a jelenetet, két ragyogó, nevető, játszani vágyó embert látok … Talán épp emiatt olyan varázslatos a szerelem első időszaka – nem feltétlenül az újdonság okozza, hanem az, hogyakkor még könnyedén hagyjuk egymást csak úgy lenni, olyannak, amilyenek vagyunk.

Ha tehát szeretnél a valóság felé elmozdulni, és ítéletek nélkül viszonyulni másokhoz, próbáld ki, mi történik, ha gondolatban elmondod az alábbiakat, valahányszor találkozol valakivel (függetlenül attól, hogy ismered-e vagy sem):

Köszöntelek téged, a csodálatos, ragyogó, isteni lényt! Kíváncsian figyelem: most éppen hogyan tükrözöl engem? Köszönöm, hogy ebben a pillanatban az életem része vagy!

Ha ennél mélyebben szeretnél elmerülni az ítéletmentességen alapuló, elengedő, megengedő, szeretetteli, könnyed és örömteli kapcsolatok megteremtésében, akkor az alábbi három programot mindenképpen a figyelmedbe ajánlom.

Meghitt közelség – kapcsolatgyógyító meditációs est
május 8-án, kedden, 18.00-20.00

Kapcsolatainkban arra vágyunk, hogy a lehető legközelebb legyünk a kedvesünkhöz – testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Ám ebben gyakran megakadályoznak korábbi sebzettségeink nyomán kialakult félelmeink, melyek személyiségünk részét képezik. Amikor meditatív tudatállapotba kerülünk, magunk mögött hagyjuk a sebzettséget, a félelmet, a személyiséget, és valódi lényünk középpontjából kapcsolódunk egymáshoz. Ezen a módon felismered, mi az, amit eddig talán nem láttál, és most szívesen átalakítod magadban.

A Meghitt közelség című meditációs est hatására

• a kapcsolataidban elkezded megkapni, amire vágysz;
• harmonikusabbá, békésebbé válik az életed;
• egyre többször tapasztalod meg a valódi, meghitt közelséget;
• több figyelemmel és szeretettel fordulnak feléd azok, akik fontosak neked;
• tisztábban látod, mi a teendő ott, ahol eddig kétségeid voltak.

Kattints ide a részletekért >>>!

Üres kézzel – ELENGEDÉS elvonulás
május 20-án vasárnap, 10.00-18.00

Amíg az ideális párkapcsolatra vonatkozó régi mintáinkhoz ragaszkodunk, nem tudjuk megélni mindazt a jót, ami valójában csak arra vár, hogy beengedjük az életünkbe. Ha képesek vagyunk mindezt elengedni, és üres kézzel, nyitott szívvel hagyni, ami történni akar, hamarosan valódi csodákat fogunk átélni. A Szerelemvonat 5. utazásán ahhoz kapsz eszközöket, hogy a kedvesed megtalálása, valamint a melletted lévő társsal való örömteli kapcsolat érdekében hogyan adhatod át az irányítást a felsőbb erőknek. Amikor a spirituális érettség haladó szintjére érkezel, a dolgok nem bonyolultabbá, hanem épp ellenkezőleg, egyre egyszerűbbé és egyszerűbbé válnak, minél tovább haladsz az úton.

Kattints ide >>> a részletekért!

Szerelem Kávéház
május 9-én szerdán 18.00-20.00

Ha párkapcsolatban vagy (vagy voltál korábban), akkor azt is tudod, hogy minden kapcsolatban időnként krízisek alakulnak ki. Ez annak a jele, hogy a kapcsolat szeretne megújulni, a következő szintre lépni. Az, hogy ez a folyamat milyen érzésekkel jár, és meddig tart, attól függ, mennyire vagyunk benne tudatosak. A tudatosság pedig ebben az esetben azt jelenti, hogy vállaljuk-e a felelősséget mindazért, ami történik, vagy megpróbáljuk újra és újra a másikat hibáztatni. A Szerelem Kávéház beszélgetéseiben lehetőségünk nyílik ránézni ezekre a hatalmi játszmákra, és olyan felismerésekre tehetünk szert, amelyek alapjaiban változtatják meg, ahogy a kapcsolatunkra tekintünk. Chuck Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve mentén az alábbi kérdésekre keressük a választ:

• Miért fontos megélni és „érezni” az érzéseinket?
• Miben segítenek azok, akiket kifejezetten utálunk?
• Hogyan lehet egy problémát valóban megoldani?
• Miért fontos megismerni, majd pedig elengedni a múltat?
• Ki az, aki összetöri a szívünket?
• Miről szól a féltékenység?
• Miben akadályoznak el nem engedett kapcsolataink?
• Mitől válik egy kapcsolat élettelenné?

Kattints ide >>> a részletekért, és gyere el, ha szerelemre és boldog, harmonikus párkapcsolatra vágysz!

Várlak!

Addig is, amíg találkozunk, írd meg a hozzászólások között: Te hogy állsz az ítélkezéssel? Mennyire vagy képes elfogadni másokat olyannak, amilyenek? És magadat? Neked is muszáj mindent irányítanod, vagy egyre inkább képes vagy ráhagyatkozni belső bölcsességed inspiráló sugallataira?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta