Miért múlik el a szerelem?

- Mindened megvan, ami nekem kell – mondta, és tudtam, hogy én is ezt érzem: mindene megvan, ami nekem kell. Pont olyan. Belül pont olyan. A lénye olyan. A kisugárzása. Az ő szemében pillantom meg azt az ártatlanságot, ami mindenkinek a sajátja, mégis, a hétköznapokban könnyedén elsiklom felette. Bezzeg most, hogy szerelmes vagyok … csak ezt látom. Azt érzem, amit már régen: nem kapni, hanem adni szeretnék. És nem tárgyi ajándékokat, azok egyszerűen fel sem érnek idáig. Magamból szeretnék adni, magamat szeretném odaadni. Hiszen másom sincs.

Ugyan ki akadályozhatja ezt meg? Ugyan ki mondhatja erre azt, hogy nem szabad? Mint két mágnes, olyan erővel vonzódunk egymáshoz.

Most itt háborog bennem a tenger, amely akkorára növekszik, hogy elsöpri, darabjaira töri a gátakat, amelyek eddig visszatartottak attól, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék.

Minden napom vágyakozással és álmodozással telik. És ez jó érzés.

Ezeket a sorokat akkor írtam a naplómba, amikor legutóbb megérintett, és magával ragadott a szerelem. Sodró erejű zuhatagnak éreztem, amely elsöpör, akár akarom, akár nem. Ez az erő meg is ijesztett egy pillanatra, ám mégis, örömmel hagytam magam …

Talán benned is felidéződik most mindaz, amit akkor élsz át, amikor szerelmes vagy. Mindenki másképp éli meg, de egyvalami közös: örömteli, boldog állapot, ahová újra és újra visszavágyunk. Ezért nem értjük, vajon mitől változik ez meg? Miért múlik el? Hová tűnik? Hogyan juthat el két ember - aki szereti egymást - oda, hogy szerelmük rózsaszirmokkal borított, pihe-puha nyoszolyája egyszer csak dühödt csatatérré változik? Hogyan jutunk el a szerelemtől a szakításig? Ez valami törvényszerűség?

Bizonyos értelemben igen. Minden kapcsolat keresztülmegy bizonyos fázisokon, és nagyon sok múlik azon, hogy a benne résztvevők hogyan kezelik ezeket.

Az első fázis a szerelem: a boldog, örömteli, szárnyaló, lobogó állapotot az okozza, hogy világossá válik a számodra az a számtalan lehetőség, ami a kibontakozóban lévő kapcsolatban rejlik. Mélyen belül tudod már, hogy ez az az ember, aki mellett a sebzettségeid meggyógyulhatnak, és elzárt részeid kiszabadulhatnak. Megszületik benned a remény, hogy végre megkapod mindazt, ami eddig hiányzott, és legszívesebben minden percedet vele töltenéd. Jó esetben ennek az emléke visz át a – sajnos – elkerülhetetlenül bekövetkező nehezebb időszakokon.

De mi az, ami eddig hiányzott, és amit a szerelmünktől szeretnénk megkapni? Ez bizony a gyermekkorunkban gyökerezik. Mindannyian felnőttünk úgy-ahogy, átéltünk ezt-azt, és a szüleink (illetve más, hozzánk közel álló gondozók, nevelők) megtettek minden tőlük telhetőt, hogy megadjanak nekünk mindent, amire szükségünk van. Ám ez sajnos sohasem lehetett 100 százalékosan kielégítő. Hiszen már az váratlanul ér minket, hogy az anyaméhből kibújva egyáltalán szükségleteink vannak. Hirtelen megismerjük az éhséget, a szomjúságot, a hideget, a meleget, a mozdulatlanságot, a zajokat, a csendet … csupa ismeretlen dolgot. Így kénytelenek vagyunk fokozatosan megtanulni, hogyan irányíthatjuk magunkra mások FIGYELMÉT (hogy megkapjuk, amire vágyunk), és hogyan VÉDEKEZZÜNK, ha el akarjuk kerülni a (testi, lelki) fájdalmat.

Később, a szocializáció folyamatában (a családban, az óvodában, az iskolában) arra is rádöbbenünk, hogy NEM VAGYUNK JÓK úgy, ahogy vagyunk: bizonyos tulajdonságainkat el kell hagynunk, másokat pedig fel kell erősítenünk ahhoz, hogy megfeleljünk környezetünk elvárásainak.

Így, amikor szerelmes leszel, öntudatlanul olyan párt választasz magadnak, aki megadhatja neked mindazt, amit gyerekkorodban nem kaptál meg, és tükröt tarthat azoknak a leválasztott részeidnek, akiket még meg kell ismerned, és meg kell élned. Idáig minden nagyon jól is megy, ám eljön a pillanat, amikor a reményből elvárás lesz, és észrevétlenül elkezdjük megkövetelni a másiktól, hogy elégítse ki az igényeinket. Amikor pedig erővel el akarnak tőlünk venni valamit, akkor már nem akarjuk odaadni. Mindenki szívből, és önként szeret adni, akkor, amikor neki jólesik. Amikor tehát megpróbáljuk megszerezni a másiktól, amire szükségünk van, akkor elkezdődik közöttünk a hatalmi harc: én el akarom venni – ő nem akarja adni; ő el akarja venni - én nem akarom adni.

A hatalmi harcok megjelenése gyakorlatilag elkerülhetetlen (ez a második fázis) – neked csak az a dolgod, hogy tudj róla, észrevedd, és kilépj belőle azzal, hogy utánajársz: vajon miféle elvárás fogalmazódott meg benned? Mi az, amit mindenáron szeretnél a másikból kisajtolni? Észrevenni is viszonylag egyszerű: hatalmi harc folyik közöttetek, amikor gyakorivá válnak az alábbi szavak és kifejezések: „kell”, „kellene”, „muszáj”, „mert te mindig …”, „mert te soha …”. A hatalmi harcok tehát minden kapcsolatban felbukkannak, de arról már te döntesz, hogy beleragadsz-e ebbe a fázisba, és hagyod-e, hogy elpusztítsa a szerelmeteket. A szerelem ugyanis nem törvényszerűen múlik el - szívesen veled marad, ha a tüzét a csata hevében nem taposod el, hanem éppen, hogy táplálod.

Annál könnyebb lesz észrevenned és átalakítanod a hatalmi harcokat - és így megőrizni a szerelmet az életedben -, minél hamarabb elkezded gyakorolni az alábbi három lépést.

1. Ismerd meg magad.
Gondold végig, ki voltál, ki vagy most, és kivé szeretnél válni. Derítsd ki, mi az, amire vágysz, és ezek közül mi az, ami még a gyerekkorodból fakad. Gyógyítsd meg a sebzettségeket, amelyekre fény derül.

2. Szeresd meg magad.
Szeresd magad minden „jó” és „rossz” tulajdonságoddal együtt. Szeresd magad, amikor sikeres vagy, és akkor is, amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy vártad. Szeresd az eredményeidet, és szeresd a hibáidat. Szeresd az életedet úgy, ahogy van.

3. Elégítsd ki a szükségleteidet.
Add meg magadnak, amire vágysz, és amire szükséged van, így nem kell majd a kedvesedtől semmit sem elvárnod. Élj boldog és teljes életet akkor is, amikor egyedül vagy, és akkor is, amikor párkapcsolatban vagy.

Sokáig azt gondoltam, hogy ezeknek a lépéseknek van eleje és vége, egyszer csak készen leszek velük, és aztán nem kell több figyelmet fordítanom rájuk. Ám tévedtem: valójában ez egy élethosszig tartó folyamat; mindig újabb és újabb rétegei tárulnak fel mind önmagam ismeretének, mind önmagam szeretetének, mind az igényeim kielégítésének. Gyakorlatilag rászoktam arra, hogy ezek az alapelvek mindig az életem szerves részét képezzék, így egyre feljebb lépegetek abban a spirálban, amely a könnyed, boldog, szerelmes életet teremti meg a számomra.

Ez a tapasztalat teszi lehetővé, hogy számodra is olyan programokat kínáljak, amelyek ezen a három lépésen vezetnek végig, újra és újra.

Február 21. (kedd) 18.00-20.00, ÚJ KEZDET meditációs est

Eddigi tapasztalataid mentén mindenfélét gondolsz arról, hogy mi az, amit megérdemelsz, és mi az, amit nem; mi az, ami lehetséges és mi az, ami nem; milyen vagy és milyen nem; milyennek látnak mások, és milyennek nem; mire vagy képes és mire nem. Ezt a képet tudod alapjaiban átalakítani, és így az életedet egy új, boldogabb irányba fordítani ezen az estén. Engedd el, ami már nem szolgál, és teremtsd meg új önmagad; új életed látomását! Kattints ide a részletekért!

Február 26. (vasárnap) 10.00-18.00, Tárt karokkal – ELFOGADÁS elvonulás

Azt, hogy képes légy boldog, harmonikus kapcsolatokban élni, az elvárásaid mentén kialakuló hatalmi harcok nehezítik meg. Talán túl gyakran próbálod meg átalakítani a másikat, hogy olyanná váljon, amilyennek látni szeretnéd. Ám valójában saját magadon kívül senki más megváltoztatására nincs lehetőséged. Ha mégis megpróbálod, annak állandósult hatalmi harc lesz az eredménye, ami messzire üldözi a szerelmet. Ezen tudsz változtatni azzal, ha eljössz erre az elvonulásra. Itt a helyed, ha szeretnél elvárások helyett teljes elfogadással fordulni azok felé, akik fontosak neked! Kattints ide a részletekért >>>!

Addig pedig írd meg a hozzászólások között: Te mit gondolsz a szerelemről? Szerinted is „múlnia kell”, és mindig el is múlik? Ha igen, vajon mi az oka ennek? Vagy meg lehet őrizni? Ha igen, hogyan csinálod? Szerinted mi kell ahhoz, hogy megszülessen bennünk és velünk maradjon a szerelem?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta