Így szeress, hogy szeressenek!

"- Mi lesz, ha nem tudok méltó társad lenni? Eddig minden olyan könnyedén ment, mint egy álomban. Mindent olyan könnyűvé tettél számomra. De ez most más. Ez most felelősséggel jár. Eddig csak magamról kellett döntenem. Most egy másik ember boldogsága is a kezemben van.
- Eddig is döntöttél rólam is. Még nem is ismertél, de a harcmezőn már döntöttél, hogy életben kell maradnom. Figyelj, Kedves! Az én boldogságom nem lehet a te kezedben. Ezen ne aggódj. Én sem tudok neked boldogságot adni, ha te nem találod meg mellettem. Én nem tudok más lenni, csak önmagam. Önmagam tudom neked adni. Ha ez neked megfelel, akkor megtalálod a boldogságot mellettem. Ha te másra vágynál, akkor én nem tudnálak boldoggá tenni. Bármit is tennék, ha neked az nem felelne meg, akkor nem lennél boldog mellettem. Senki nem vehet ekkora felelősséget a vállára. Ez kegyetlenség lenne, mert lehetetlen feladatra vállalkozna. Kérlek, bízd rám, hogy megtalálom-e melletted a boldogságom. Csak azért mertelek kész helyzet elé állítani ma, mert úgy éreztem, te is meg tudod találni a saját boldogságod mellettem – nézett rám gyönyörű, szerelemtől ragyogó szemeivel.
- Az elmúlt hónapokban minden pillanatban úgy éreztem melletted magam, hogy ennél boldogabb már nem lehetek. Te pedig mindig meg tudtál lepni, és egyre újabb csodákkal ajándékoztál meg – feleltem.
Átölelt, és annyit mondott:
- Azért jöttünk az anyagi világba, hogy végtelen, és a végtelennél is több lehetséges módon megtapasztaljuk azt, hogy mennyiféleképpen vagyunk képesek szeretni és boldognak lenni. Olyan jó lenne ezt mindenkinek megtanítani e bolygón.
- Sokan azt szeretnék, ha a párjuk egész életükben velük maradna. Én viszont azt szeretném, ha életed minden pillanatában azt tehetnéd, amit akkor és ott szeretnél. Nem tenne boldoggá, ha csak azért lennél velem, mert egyszer megígérted. Én pedig most annyit tudok mondani, hogy teljes szívemből szeretlek. Kimondhatatlanul boldoggá tesz, hogy te is szeretsz, és velem vagy boldog. De az nem adna boldogságot, ha úgy lennél velem, hogy ez nem tesz téged boldoggá. Tudod, akkor, ott a sziklánál rádöbbentem, a világom már attól gyönyörűbb lett, hogy tudom, te létezel benne. A szerelmet irántad én érzem, és a bennem lángra gyúlt szerelem akkor tesz engem a legboldogabbá, ha te boldog vagy. Hogyan is ígérhetnénk bármit is arról a jövőről, ami még nincs? Ki tudhatja, mit hoz a következő pillanat? Hogyan is várhatnék el olyan ígéretet, ami arról szól, mit fogsz érezni a jövőben?
- Sokszor nehéz elhinnem, hogy nem a Városban nőttél fel.
- Volt valakim, aki őszintén, teljes önmagát adva szeretett. Anyám végtelen szeretete tanított engem is szeretni, és ezt a szeretetet a Város felébresztette bennem."

Eddig az idézet Ilama Árgilus: AN-KI - Ősföld büszke népe című könyvéből. (Megrendelhető itt: www.argilus.hu.) Amikor hónapokkal ezelőtt kiolvastam, és letettem kezemből a regényt, úgy éreztem, sok szempontból egy ideális világ leírását találtam benne. Elgondolkodtam azon, vajon mi szükséges ahhoz, hogy két ember úgy tudjon viszonyulni egymáshoz, mint a fenti beszélgetésben idézett két főszereplő, Annalilla és Soral. Hogyan lehet ide eljutni? Hogyan lehet ezt átélni? Mit érdemes elkerülni? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy valódi, egyszerre elköteleződést jelentő, és szabadságot adó szerelemre leljünk? Rendkívül sok minden jutott eszembe akkor, ezek közül a három legfontosabbat szeretném most veled megosztani.

1. A jelenben éltek.

Annalilla vándorolt, utazott, tanult, harcolt, veszélybe került, menekült – egész egyszerűen nem ért rá arra, hogy azon tűnődjön, vajon mikor érkezik meg életébe az ideális társ. Mindazt, ami a múltban nehezítette az életét, elengedte, és továbblépett. Nem táplált sérelmeket azok iránt, akik bántották, ám élesen meghúzta a határait, amikor újra találkozott velük.

Soral egy csodálatos környezetben, érett, szeretetteli emberek közösségében nőtt fel, ahol kicsi korától lehetősége volt arra, hogy tanuljon, és a legkülönfélébb dolgokban kipróbálja magát. Érzékelte, hogy vágyik a szerelemre, egy igazi társra, ám abban is biztos volt, hogy amikor eljön az ideje, ez a vágya is beteljesül. Tudta, hogy a Város vezetője lesz, így minden erejével arra készült, hogy ezt a felelősségteljes feladatot felvállalhassa.

Én is ugyanezt tapasztalom a saját életemben – akkor tudok leginkább a jelenben maradni, ha örömteli, és/vagy fontos, hasznos tevékenységeket végzek. Amikor például leülök egy ilyen blogbejegyzést megírni, pár perc múlva eltűnik körülöttem a világ, és csak arra figyelek, hogy áramló gondolataimat valahogyan utolérjék a billentyűzetet használó ujjaim. Ilyenkor valóban jól érzem magam, mert nem gondolkodom sem azon, ami elmúlt, sem pedig azon, ami még meg sem történt. A jó érzésektől megemelkedik a rezgésszintem, ami pedig – ahogy nyilván már te is tudod – automatikusan elkezdi hozzám vonzani mindazt, amire vágyom. Adott esetben a szerelmet is.

2. Szerették és elfogadták magukat olyannak, amilyenek.

Könnyű dolguk volt, mert mindkettőjük családjában volt olyan, akitől a feltétel nélküli szeretetet megkaphatták. Ma azonban sokan vagyunk, akik ezt nem élhettük át – bármilyen különbözőek legyenek is ennek az okai. Ilyenkor nem érdemes azon keseregni, hogy mi történt a múltban – ennél sokkal fontosabb, hogy megbocsássunk minden érintettnek (a családunknak, magunknak), aztán pedig megtaláljuk a módját annak, hogy a hiányzó szeretetet megadhassuk önmagunknak. Honnan tudhatod, hogy szereted magad? Akkor szereted magad, ha

• tiszteletben tartod a saját életutadat;
• megtanulod kielégíteni saját igényeidet;
• szeretetteli törődéssel fordulsz önmagad felé;
• nagyra becsülöd magad;
• hiszel magadban; és
• figyelsz belső bölcsességed hangjára.

Az én egyik legfontosabb felismerésem ezzel kapcsolatban az, hogy mennyire fontos betartanom az önmagamnak tett ígéreteket. Volt egy rendkívül elfoglalt időszakom, amikor arra lettem figyelmes, hogy hiába írom be a naptáramba a táncóra, a jóga, a koncertek időpontjait, végül mégsem megyek el, mert az elvégzendő feladatok fontosabbnak tűnnek. Hamar megértettem, hogy miért vagyok egyre kedvetlenebb és fáradtabb, és tanácstalanabb, és szomorúbb … és sürgősen változtattam a helyzeten.

3. Valódi lényükből, a lelkük középpontjából kapcsolódtak egymáshoz.

Amikor találkoztak, nem tudtak egymásról semmit. Nem tudták, hogy ki, honnan származik, kik a szülei, mivel foglalkozik, mekkora vagyona van, milyen házban lakik, kik a barátai – csak arra volt lehetőségük, hogy olyannak lássák a másikat, amilyen, az összes külső körülmény nélkül. Nem abba szerettek bele, amit magukról egymásnak elmeséltek, hanem abba, akik ők valójában. Egy valódi szerelmi kapcsolatban ugyanis nem az igényeinkből fakad sem az, amit adunk, sem az, amit kapunk. Forrása e helyett kedvesünk és saját magunk valódi lényének összekapcsolódása és őszinte elismerése.

Néhány hete egy online divatmagazinban egy rövid cikket olvastam a gitárkészítésről, mint mesterségről. A cikk bevezetője arról szólt, mennyire vonzó egy olyan férfi, aki gitáron játszik, és hogy a legtöbb nő álma, hogy egyszer neki is legyen egy gitárosa. Nos, azonmód megkérdeztem a Kedvest (mivel ő épp egy ilyen gitáros), szerinte hogy van ez. Egyetértett: elmondta, hogy amikor egy zenész játszik, akkor létrejön valamiféle varázslat, amit nem ő, hanem a zene hoz létre, aminek ő pusztán a csatornája. Ettől tényleg könnyű ámulatba esni, és beleszeretni ebbe a varázslatba, miközben eltűnik a valódi kapcsolódás lehetősége. (Milyen szerencse, hogy mi nem ilyen körülmények között találkoztunk …)

Amikor tehát igazán szerelmesek vagyunk, nincs az az érzésünk, hogy légüres térként magunkba szívjuk a másikat, hogy kitöltse a bennünk lévő űrt. Teljesnek érezzük magunkat a társunk nélkül, és vele együtt is. Vonzódunk hozzá, mert a lénye együtt rezeg a miénkkel. Sejtjük, hogy hasonlóak vagyunk, mégis, ott van köztünk ez a rejtélyes áramlás; egy tér, amely felfedezésre vár; egy hely, amely alkotni és álmodni hív.

Épp egy ilyen kapcsolódás megtapasztalására lesz lehetőséged

szeptember 28-án, szerdán, 18.00-kor az Égi randevú című meditációs esten.

Ahogy mindenkire, rád is vár egy társ, akivel megélheted a létező legnagyobb szerelmet és szeretetet. Valahol már indulásra kész az a nő vagy férfi, aki épp rád vágyik, és épp veled szeretné átélni a szerelemben rejlő örömöket és fejlődési lehetőségeket. Ezen az estén egy vezetett meditáció formájában felvesszük vele a kapcsolatot.

Addig pedig írd meg a hozzászólások között: Téged milyen tevékenység „ránt bele” a jelenbe? Mit teszel annak érdekében, hogy megadd magadnak a szeretetet, amire vágysz? Átéltél már valódi kapcsolódást, valódi szerelmet? Mit gondolsz, hogyan tetted lehetővé a létrejöttét?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Mit akar a nő? Ez a kedves humorral megfogalmazott, szórakoztató mese arról szól, vajon hogyan is lehetne kideríteni: mit akarnak a nők valójában …