Szerinted mi igazából a szerelem?

Belegondoltál valaha, hogy mi is a szerelem? Vagy túlságosan szabadon használjuk ezt a szót? Ténylegesen a szeretet az, ami összeköt, vagy nem a szeretet, hanem valami más kapcsol össze minket olyan erősen?

A szerelem természetére vonatkozó kérdést évszázadok óta újra és újra feltesszük. Mostanra már tudnunk kell a választ. De a szerelmet nehéz nyakon csípni, megszemlélni, és jellemezni, majd amikor az elménk végre a közelébe férkőzik, a válasz talán már mégsem tetszik annyira.

Mivel a szerelmet olyan nehéz meghatározni, és mivel esetleg tartunk attól, hogy a válasz mit rejthet a saját kapcsolatunkra vonatkozóan, beszéljünk először arról, hogy mi az, ami nem szerelem. Így, ami megmarad, az csak a szerelem lehet.
  

Tudjuk, hogy a szerelem nem önző. Ezt senki nem vonhatja kétségbe, hiszen, amikor önzők vagyunk, akkor csak a saját vágyainkkal és igényeinkkel törődünk. Ilyenkor nem szerethetünk valaki mást, mivel nincs is senki, aki betölthetné ezt az önző teret.

Tulajdonképpen, ha mindazt sorra vesszük, ami nem szerelem, láthatjuk, hogy mindegyik mélyen az önzésben gyökerezik. Ez jól jön nekünk, mert leegyszerűsíti a feladatunkat.

Az önzésen alapuló kapcsolatok hatalmi harcokhoz vezetnek. Mindketten saját igényeiket akarják kielégíteni, így megindul a küzdelem. Hamarosan az egyikük győz, és ekkor ott állunk egy olyan kapcsolattal, amely az elnyomásról és a behódolásról szól. Ez nyilvánvalóan nem szerelem.

Ezen önző dráma közepette felvonultatjuk minden féltékenységünket és haragunkat, melyeket gyengeségünk és félelmeink táplálnak.

Birtokolni akarjuk, amire szükségünk van, és védelmezni kezdjük, ami már a birtokunkba került. Az önzés, a birtoklás, az elnyomás, a behódolás, a féltékenység és a harag csupa olyasmi, ami nem szerelem.
 

Ha kizárunk mindent, ami nem szerelem, mi az, ami marad? Ha azt mondjuk, hogy az önzés a gyökere mindennek, ami nem szerelem, akkor arra kell gondolnunk, hogy a szerelem gyökerénél az önzés ellentétét találjuk. Az igaz szerelem lényege tehát – az adás.

Ha pedig szerelem az, amikor adunk, ez azt kell jelentse, hogy a szerelem egyenlően ad annak, aki szeret és annak, akit szeretnek. Hiszen, ha a szerelemben nincs önzés, akkor az önzés kivetítése sem történhet meg.

Egy valódi szerelmi kapcsolatban nem az igényeinkből fakad sem az, amit adunk, sem az, amit kapunk. Forrása ehelyett kedvesünk és saját magunk valódi lényének összekapcsolódása és őszinte elismerése.

Amikor igazán szerelmesek vagyunk, nincs az az érzésünk, hogy légüres térként magunkba szívjuk a másikat, hogy kitöltse a bennünk lévő űrt. Teljesnek érezzük magunkat a társunk nélkül, és vele együtt is. Vonzódunk hozzá, mert a lénye együtt rezeg a miénkkel. Sejtjük, hogy hasonlóak vagyunk, mégis, ott van köztünk ez a rejtélyes áramlás; egy tér, amely felfedezésre vár; egy hely, amely alkotni és álmodni hív.

„Együttlétetekben legyen távolságok, hogy az égi szelek táncolhassanak köztetek.” - Kahlil Gibran -

Egy valódi szerelmi kapcsolatban partnered legbelső lényegéhez kapcsolódsz. Mint a levegőn, úgy nézel át az álarcain, és védekezésből viselt „páncélzatán”. Valahogy megérzed az esszenciáját – a szépséget, amely lelke mélyéből fakad. Viselkedése gyakran épp az ellenkezője ennek az esszenciának, ám mivel összekapcsolódtál vele, csak ezt a belső lényeget látod, és vonzódsz hozzá.

Így kezdődik a szerelem, mivel a jóság kölcsönös létére alapozzátok, melyben mindketten osztoztok, s melyet mindketten tiszteltek.

Mivel vonzódsz a partneredben megérzett belső szépséghez, szeretnéd mélységeiben felfedezni. Arra vágysz, hogy partnered is minél inkább megtapasztalja ezt, mert tudod, hogy ez az ő valódi lénye, és szíved mélyén érzed, hogy ez jó.

• Partneredhez való mély vonzódásodat habozás nélkül, világosan meg tudod fogalmazni, és miközben ezt teszed, partnered alaptermészetét jellemzed.
• Amikor többen összegyűltök beszélgetni, kettőtök között sohasem alakul ki hatalmi harc.
• Mindketten szabadon megtartjátok saját tereteket, és tiszteletben tartjátok a másikét. Nem lógtok egymás nyakán.
• A legjobbat hozzátok ki egymásból. Megünneplitek egymás sikereit, még akkor is, ha ez megváltoztatja közösen élvezett életeteket.
• Ahogy telnek az évek, egyre teljesebben megértitek egymást, így szerelmetek csendesebbé, mélyebbé válik.
• Élvezitek az egymással való beszélgetést. Gondolataitokat és érzéseiteket félelem és bűntudat nélkül osztjátok meg egymással.
• Mindkettőtök számára természetes, hogy a másiknak a férfiak és a nők között is vannak barátai.
• Soha nem haboztok magatokhoz venni azt, ami saját jóllétetekhez szükséges. És amikor adtok, nem feladjátok magatokat, hanem önmagatokból adtok egymásnak.

Még a valódi szerelmi kapcsolatokban is rejlenek kihívások, ám a rászorultságra és önzésre épülő kapcsolatok ténylegesen kárt okoznak bennünk. Szánj most egy kis időt arra, hogy megvizsgáld a saját kapcsolataidat. Az egész életedet megváltoztathatja az a néhány perc vagy óra, amit ennek szentelsz.

A valódi szerelem egy döntés.

Ténylegesen az, nem pedig olyasvalami, ami rejtélyesen egyszer csak megtörténik velünk.

• Egyrészt úgy döntünk, hogy nem rászoruló, önző módon kapcsolódunk másokhoz.
• Másrészt úgy döntünk, hogy soha nem válunk mások önző igényeinek tárgyává.
• Úgy döntünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy mindenkiben észrevegyük a legmélyebb jót, és úgy döntünk, hogy csak ennek az erősítésében veszünk részt.
• Egyetértésünket és támogatásunkat megvonjuk mindentől, ami nem hiteles.

Ezen a módon csakis a szeretethez juthatsz. Ha a valódi szerelem éppen most hiányzik is a kapcsolatodból, talán még felkutathatod. Minden pillanatban szabadságodban áll az igazi szeretet mellett dönteni.

Ezekhez a gondolatokhoz felhasználtam John Rocheleau: Is Your Relationship True Love? (A kapcsolatod valódi szerelmen alapul?) című írását, mivel úgy találtam, rendkívüli alapossággal összefoglalja mindazt, amit én is gondolok arról, hogy mi az, ami igazából szerelem. Amikor fordítottam, és írtam, nagyon jó érzések töltöttek el, és a szívem azt kiabálta: Igen! Igen! Más pillanatokban viszont elbizonytalanodom: egyáltalán lehetséges az, amire én vágyom, és amiről John is ír? Nem valami utópisztikus álmot kergetek? Lehetséges lenne a mai világban (vagy a nagyon közeli jövőben) ténylegesen ilyen kapcsolatokat kialakítani és fenntartani?

Azt tudom, hogy én a kapcsolataiban erre törekszem, valamint minden írásomban, minden helyzetben, amikor tanítok, ez jelenik meg. Számomra ez az egyetlen helyes irány, még az alkalmankénti megtorpanások ellenére is.

Te mit gondolsz? Valóban a szükségletek kielégítésén alapul a legtöbb kapcsolat? Átalakítható-e egy önző kapcsolat olyanná, amiben igazából szerelem van? Mit tapasztaltál?

Átadom a szót neked ...

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta