Szereted-e magad? És egyáltalán – miért fontos ez?

- Tényleg elmentél ahhoz a pszichoterapeutához? – kérdeztem Nórát. – És milyen volt?

- Fantasztikus! Nagyon jól éreztem magam! Jó dolgokat mondott, teljesen feldobva jöttem el tőle. Jövő héten megint megyek!

Ez a beszélgetés 1995 januárjában zajlott, néhány héttel az után, hogy rá kellett döbbennem: akkori kapcsolatom valószínűleg véget ért.

Nóra pozitív véleménye bátorított arra, hogy életemben először én is segítséget kérjek lelki ügyekben egy szakembertől. Akkor még (tudtommal) nem léteztek önismereti csoportok, sem párkapcsolati szemináriumok, sem kineziológusok, sem coachok, sem pedig más gyógyítók, így nem volt más választásom, mint egyenest fejest ugrani egy pszichoterápiás folyamatba. Nagyon jót tett, mindenkinek ajánlom.

Akkor döbbentem rá arra, hogy mennyire igaz, amit John Welwood ír A szív ösvényén című könyvében:

„Ortega y Gasset spanyol filozófus egykoron azt írta: ’Az emberi lélek térképén nincs még egy annyira kevéssé ismert vidék, mint a szerelemé’. Ha ez így van, akkor társadalmunk közkeletű ábrándja a szerelemről – miszerint elég megtalálnunk a megfelelő társat, egymásba szeretnünk, majd családot alapítunk, és ezzel megváltottuk jegyünket az örök üdvösség és biztonság birodalmába – nem sokkal ér többet, mintha turistáknak szóló útikönyvet lapozgatnánk egy idegen országban. Bedőlve ennek az illúziónak, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy párkapcsolatunk magától, különösebb odafigyelés és erőfeszítés nélkül, előre kiszámítható módon kibontakozik majd”.

Te is jártál már így? Te is megtapasztaltad, hogy mindaz, ami olyan csodálatosan indult, egyszer csak végérvényesen elromlott? Benned is felmerült a kérdés, hogy vajon miért? És találtál rá választ? Képes voltál legközelebb jobban csinálni?

A szerelem és a kialakuló párkapcsolat számtalan ismeretlen helyzetbe sodor bennünket, melyek arra késztetnek – hacsak meg nem futamodunk idejekorán - , hogy bátran, sebezhetőségünket vállalva álljunk helyt bennük. Ám „arra vonatkozó kérdéseink, hogy miként szeressünk, és hogyan tegyük működőképessé a párkapcsolatunkat, csak akkor bántóak, ha azt gondoljuk, hogy ezekre a kérdésekre már ismernünk kellene a válaszokat.

Márpedig intim kapcsolataink szembesítenek bennünket az emberi lét összes nagy kihívásával – családtörténetünkkel, személyiségünk formálódásával, azzal, hogy kik vagyunk valójában, és számos további kérdéssel. Ha a párkapcsolataink nem könnyűek, az azért van, mert embernek lenni nehéz. Honnan is tudhatnánk előre, hogyan kell jól működő kapcsolatot kialakítani? A kérdés, hogy miként éljünk párkapcsolatban, voltaképpen az a kérdés, hogy miként éljük az életünket” – írja ismét John Welwood.

Évekkel ezelőtt, a Nyitott Akadémia által szervezett Párkapcsolati Klinika előadásán Müller Péter író arról beszélt, ahhoz, hogy boldogan élhessünk választottunkkal, a megoldást saját magunkban kell megtalálni. Magammal kell jó viszonyban lennem. Kell, hogy legyen középpontom, egyensúlyom – nem társat kell keresni, hanem önmagamat kell megtalálni.

Rögtön utána dr. Almási Kitti pszichológus ugyanezt hangsúlyozta: minden párkapcsolati problémánk abból fakad, hogy nem ismerjük, nem vállaljuk, nem értékeljük, nem szeretjük magunkat eléggé. Nem tudjuk elhinni, hogy úgy vagyunk jók, ahogyan vagyunk, és ahhoz, hogy a másik belénk szeressen, majd mellettünk maradjon, nem szükséges az ő elvárásainak megfelelnünk, és a mártír szerepét magunkra vennünk.

Vagyis, ha arra vágyunk, hogy megszülessen bennünk, és velünk maradjon a szerelem, az első és legfontosabb dolgunk, hogy felépítsük – majd szinten is tartsuk – az önbecsülésünket. Mindez gyakorlatilag folyamatos erőfeszítést igényel, aminek két oka van.

Az egyiket a szaknyelv entrópiának nevezi, ami azt a törvényszerűséget jelenti, hogy minden, ami már létrejött egyszer, automatikusan a szétesés irányába indul el – hacsak nem teszünk valamit a fennmaradásáért rendszeresen. Olyan ez, mintha a célod az lenne, hogy felfelé evezz a folyón: mindaddig, amíg evezel, abba az irányba haladsz, amibe szeretnél. Ám mihelyt – akár csak egy pillanatra is – abbahagyod az evezést, a csónakod elindul visszafelé.

Tehát, ha szeretnéd értékesnek és fontosnak tartani magad, és így olyan párkapcsolatban élni, amely örömet, boldogságot, kiteljesedést hoz, akkor ezért erőfeszítéseket kell tenned. (Ne hagyd csapdába csalni magad – az erőfeszítés kellemes, örömteli, sőt szórakoztató is lehet! Attól függ, mit választasz, és hogyan állsz hozzá.)

A másik ok az, hogy sokszor az önbecsülésünket a másokkal való összehasonlításból vezetjük le, és úgy érezzük, akkor leszünk elég jók, ha olyanná válunk, mint akiket látunk, akikről hallunk, vagy akikről olvasunk. Pedig összehasonlítás helyett a saját életünket kellene élnünk, és nagyra becsülnünk magunkat épp azért a csodás, egyedi életért, amit kialakítottunk magunknak.

Most talán felmerül benned a kérdés: De én nem szeretem az életemet olyannak, amilyen! És magamat sem! Ha elkezdem mindezt elfogadni és megszeretni, akkor majd jól így marad?! Nem, nem marad így. A változás paradoxonja épp ez: ahhoz, hogy valamit a kívánt irányba változtass, először el kell azt fogadnod.

Kedden este is ugyanerről beszélgettünk nők egy kis csoportjában. Egyik társunkat arra bátorítottuk, hogy többé ne próbáljon meg egy olyan szerepet játszani, ami nem az övé, hanem legyen végre önmaga. Tartsa értékesnek és fontosnak saját magát annyira, hogy elmondja a párjának, amit gondol. Másnap a következő levelet kaptuk tőle:

Helló Lányok!

Képzeljétek, tegnap este még hívott a kedvesem, és elmondtam neki jó pár dolgot, amiket tegnap beszéltünk, és igen, hatott! Az őszinteség és az önmagam felvállalása bejött, elkezdett másként reagálni, és sikerült a sértett kisfiúból felnőtt gondolkodású férfivá válnia!

Elmondtam a kétségeimet a kapcsolatunkról, és hogy rájöttem: kettős módon működöm, ami azt jelenti, hogy én magam is bizonytalan vagyok néha. Elmeséltem, hogy néha szükségem van egyedüllétre. Arra is megkértem, hogy kritikus megjegyzéseivel ne erősítse bennem a kételyeket, hanem segítsen, hogy a felmerülő problémákat együtt megoldjuk.

Képzeljétek, azt is el mertem mondani, hogy néha szeretem, néha meg utálom, és valószínűleg legközelebb is meg fogom mondani, amit gondolok, mert a felesleges áldozatvállalástól már kész vagyok. Arra kértem, ha érzi, hogy probléma van, inkább kérdezze meg mi a baj, ahelyett hogy elkezd aggódni és kétkedő kérdéseket nekem szegezni. Felvállaltam, hogy én nem tudom, hogy kell együtt élni valakivel, még sose próbáltam, és hogy segítsen, hogy ez kialakuljon köztünk.

A végére ő is megnyugodott, és elcsodálkozott, hogy most sok minden értelmet nyert, és hogy más színben látja a dolgokat. Azt mondta, hogy ez a fél óra beszélgetés többet ért, mint bármi más …

Drukkoljatok!! :) Nagyon köszi a beszélgetést!!

Gondold hát végig: miért olyan fontos az egészséges önbecsülés? Milyen párkapcsolati példákat láttál - a saját életedben vagy a környezetedben - arra, hogy ennek mekkora jelentősége van? Te mennyire tartod magad értékesnek és fontosnak? Hogyan igazolja ezt vissza a környezeted? Szerinted hogyan lehet az önbecsülésünket megfelelő szinten tartani? Neked már sikerült? Hogy csináltad? Írd meg a hozzászólások között!

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

♦ Párkapcsolati alapozó - AJÁNDÉK! ♦

► Egy hasznos és szórakoztató könyv,

► négy inspiráló hanganyag, valamint

► egy hatrészes online kurzus

lesz a segítségedre abban, hogy a párkapcsolati boldogságot minél hamarabb megtapasztalhasd.

Ha szívesen veszed ezt az ajándékot tőlem, akkor a Párkapcsolati alapozót (a könyvet, az online kurzust és a hanganyagokat) ide kattintva töltheted le:

Kérem a Párkapcsolati alapozót! >>>