Szerelem - csütörtöki szerelmes útravaló

Nyolcan, tízen ülhettük körül az asztalt. Élénk beszélgetés folyt, jókat nevettünk. Olyan emberek között voltam, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, és örömmel osztottuk meg egymással a felismeréseinket, a tapasztalatainkat. Szinte mindenkit ismertem már valahonnan - kit jobban, kit kevésbé.

Péterrel például önismereti csoportokban futottam korábban össze, és nem tudtam, hogy ma is itt lesz. Ahogy hallgattam, amint éppen egy történetet mesél, megállapítottam, hogy milyen vonzó férfi. Tetszik nekem. És ebben a pillanatban nagyon különleges állapotba kerültem. Továbbra is jelen voltam a beszélgetésben, de közben éreztem és láttam, ahogy a szerelemvágy útjára indul belőlem.

Olyan volt, mintha egy fényből szőtt hálót tartottam volna a kezemben, amit Péterre készültem ráborítani, miközben ezt a szándékot fogalmazom meg: Jó. Akkor most beléd leszek szerelmes. Életemben először (és szerencsére nem utoljára) fülön csíptem azt a pillanatot, amikor a szerelembe esésre vonatkozó döntés megszületik bennem. És mivel fülön csíptem, meg is tudtam állítani, és feltehettem magamnak a kérdést:

Tényleg ezt akarod? Valóban ő az? Vele fogod úgy érezni magad, ahogyan egy párkapcsolatban szeretnéd? Vagy csak szerelmes akarsz lenni, bármi áron?

És megérkezett a válasz is: Nem, nem ő az. Tudtam, hogy Péter kapcsolatban van, ahol vannak nehézségek. Nem, nem akarok harmadik lenni, sem pedig szakítás utáni sebeket gyógyító, átmeneti örömforrás. Ezeket már megéltem. Azt is tudtam, hogy Péter nem érzi jól magát a munkahelyén, ezért szinte állandóan panaszkodik, ám a továbblépésre még nem szánta el magát. Igen, a velem való együttlét eddig még minden férfira inspirálóan hatott, így egyre boldogabbá és sikeresebbekké váltak, ám tudtam, itt nem erről van szó.

Hirtelen ráébredtem, hogy a hiányból és a rászorultságból fakadóan most képes lennék gyakorlatilag bárkibe beleszeretni akkor is, ha ez a kapcsolat több fájdalmat okoz nekem, mint örömet. Ezért megfogalmaztam a belső szándékot: NEM. Visszahúztam a szerelmes fényszálakat, magamat vettem körbe velük, és ültem tovább nyugodtan, felszabadultan, egy rendkívüli felismeréssel gazdagabban.

Megéltem azt, amiről addig csak olvastam: a szerelem bennem van. Nem kell hozzá egy másik ember, mert bennem születik meg, belőlem fakad, és én döntök úgy, hogy megajándékozok-e vele valaki mást is, vagy sem. A szerelem is egy döntés. Akkor is az, ha nem vagyok tudatában a pillanatnak, amiben ezt a döntést meghozom.

Gyógyító kérdésed mára:

• Eddigi életem során mikor hoztam volna más döntést, ha képes lettem volna rá?
  

Mai szerelemteremtő mantrád:

• Mostantól meghozott döntéseim örömteli és boldog életet teremtenek nekem.
  

Legyen csodálatos a mai napod is!

Szeretettel: Sarkadi Kriszta szeretetterapeuta