Miért bánik így velem?!

- Miért engedett be Zoltán az életébe engem, ha még az előző kapcsolatán sem tette túl magát? Ha pedig már ez így történt, akkor miért kellett hiú ábrándokkal hitegetnie engem? Végül aztán szakított velem, majd havonta egyszer felhívott, és ezt búgta a telefonba: Sokat gondolok rád, kedves Éva, és ilyenkor mindig kellemes, bizsergető érzés járja át minden porcikámat … De aztán semmit nem tett annak érdekében, hogy a kapcsolatunk újjáalakuljon! Akkor meg miért csinálja? Csak fájdalmat okoz nekem ezzel, és megnehezíti az elengedést! Szerinted, Kriszta, miért teszi ezt velem?

Éva kifakadása egyáltalán nem volt ismeretlen számomra – másoktól is hallottam már hasonló, kétségbeesett szavakat. Sőt, egy időben magam is feltettem ezeket a kérdéseket. Sokféle válasz létezik rájuk, én pedig igyekszem ezek közül néhányat megragadni, és leírni ide; abban a reményben, hogy nem csak Évának, hanem neked is tisztábban látszik majd a valódi, meghitt közelséghez vezető út.

Akár váratlanul, hirtelen ér véget egy kapcsolat, akár fokozatosan alszik ki a tűz, a fizikai szétválást követő elengedés mindig egy hullámzó folyamat. Gyakran olyan fájdalmas, hogy aki megtapasztalja, azt sem tudja, hogyan élhetné túl mindezt. Így előfordulhat, hogy kapaszkodókat keres, és arra vágyik, azonnal teremjen ott (a régi társa helyett) valaki más, aki megvigasztalja, aki tudatja vele, hogy értékes, és jó, és vonzó, és van még a földön olyan lény, akinek szüksége van rá. Így történhet meg, hogy beleugrik egy új kapcsolatba, amely még ebből a fájdalomból és vigasztalanságból fakad, nem pedig valódi, megtisztult kapcsolódási vágyból.

A kijárat ebből Zoltánnak az, ha tudja, hogy értékes, és jó, és vonzó minden pillanatban – függetlenül attól, hogy éppen most valaki más mit állít erről.

Éva pedig azért érzi úgy, hogy hitegetik, mert – ebben a felbolydult állapotban - Zoltán valójában maga sem tudja, hogy mit akar. Évát is akarja, hiszen ő az új, az izgalmas, az elfogadó, a szerető, a vigaszt nyújtó. Ám a szakítás friss, így a régi életét, a régi társát is szeretné visszakapni – és még reménykedik, hogy lehet.

Amikor úgy tűnt, a régi kapcsolat újra életre kel, meghozta a döntést, és szakított Évával, ekkor viszont megfordult az egész, és már Évától nem volt könnyű elszakadnia – ezért hívta fel alkalmanként, és mesélt neki az érzéseiről. Közben persze nem volt tisztában vele, milyen fájdalmat okoz ezzel Évának, és mennyire megnehezíti a helyzetét.

Pedig valójában nem tett mást, mint elmondta az érzéseit valakinek, akit magához közel állónak érzett. Nem akarta a kapcsolatot újjáalakítani – ez a gondolat valószínűleg csak Éva fejében jelent meg. Ennek oka az, hogy szinte mindig eldöntjük: az, amit a másik csinál, bizonyára ezt jelenti, vagy azt. Pedig valójában nem erről van szó. Az, amit a másik tesz vagy mond, az pusztán ennyi: éppen most ezt tette, vagy ezt mondta. És ebből az égvilágon semmi sem következik. Amikor egy-egy ilyen történést továbbgondolunk, az már csak a mi vágyainkat tükrözi, nem pedig a partnerünk szándékait.

Fontos tudnod, kedves Éva, hogy Zoltán mindezt nem szándékosan csinálja. Nem azért teszi, hogy fájdalmat okozzon neked. Most te vagy az, akit nem tud elengedni, mint korábban a párját. Ha nem akarod a fájdalmat újra és újra átélni, valamint hagyni, hogy a remény parazsát ismételten felszítsa benned, akkor kérd meg őt, hogy ne keressen többet. Ha ennek ellenére mégis megteszi, akkor ne vedd föl a telefont.

Tudom, a remény lassan múlik. Ám, ahogy az idő telik, egyre kisebbre csökken, és ebben az segít a legjobban, ha átmenetileg semmilyen formában nem kapcsolódunk ahhoz, akit elengedni szeretnénk.

Nincs szükség az önmarcangolásra sem. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy, ha másképp tettük/mondtuk volna ezt vagy azt, akkor még mindig mellettünk lenne a szeretett kedves. Ez azonban tévedés! Semmiképpen sem tudtad volna másképp tenni, mert akkor másképp tetted volna, már akkor. Csak utólag gondolod úgy, hogy ez lehetséges. A tőled telhető legjobbat és legtöbbet nyújtottad minden pillanatban. Csak most, az eltelt idő és történések viszonylatában látod másképp. Ne engedd, hogy a túlzott bűntudat feleslegesen még mélyebbre rántson!

Legfőképpen azonban ezek a kérdések – és a rájuk adott válaszaim – azok, amik teljesen fölöslegesek.

Ugyanis nem szükséges megértenünk, hogy valaki mit, miért tesz – egyetlen dolgunk, hogy elfogadjuk: ezt tette, és kész. (Bár belátom, hogy a miértek megértése átmenetileg mankó lehet, amire támaszkodva könnyebb az elfogadás.)

A kérdés azért fogalmazódik meg, mert nem értjük, miért viselkedik valaki másképp, mint ahogy mi viselkednénk egy adott helyzetben. Nos, egyszerűen azért, mert ő egy másik ember. Mindene más. Nem csak a teste, hanem a gondolatai, az érzései, és mindaz, amit mostanáig – velünk vagy nélkülünk – átélt. Így mások a reakciói is. És valójában pont ez a másság tetszik nekünk, ám – mivel ismeretlen - félelemmel is eltölt, ezért próbáljuk mindenáron megérteni. Ám elsősorban nem megérteni kell, hanem rácsodálkozni, és nyitottan elfogadni. Legalábbis a szív útja ez. A szerelemhez és a meghitt közelséghez ugyanis nem az elménken, hanem a szívünkön keresztül jutunk el.

Amikor pedig nem tetszik az, ahogyan valaki viselkedik veled, több dolgot tehetsz:

• Elmeséled neki, hogy milyen fájdalmas érzéseket kelt benned, ami történik, és megkéred (de nem várod el), hogy változtasson a viselkedésén.
• Csökkented a vele való kapcsolódás mértékét.
• Elindulsz önmagad felé, és új kérdéseket teszel fel, ezeket: Mikor bánok én is ugyanígy vele vagy mással? Miért engedem, hogy valaki így bánjon velem? Mikor bánok ugyanígy magammal? Hogyan változtathatnék ezen?

Ezek a kérdések, és a rájuk érkező válaszok vezetnek el ahhoz az örömteli élethez, amelyre vágysz, és amelyet hatalmadban áll megteremteni magadnak.

Párkapcsolati Gyorsszerviz – egyéni konzultáció

január 23-án, szerdán

Ebben az önmagadra szánt, teljes órában megtapasztalhatod, milyen csodálatos érzés, amikor egymás után sorjáznak a felismerések önmagaddal, és a továbblépés módjával kapcsolatban. Olvass tovább, és jelentkezz be itt >>>!

Könnyed elengedés – önismereti és meditációs est

január 17-én csütörtökön, 18.00-20.30

A harmonikus párkapcsolat kialakításától észrevétlenül visszatarthat az is, hogy valakit (a régmúltból vagy a közelmúltból) még nem engedtél el. Ezt az akadályt számolod fel ezen az estén. Olvass tovább, és jelentkezz itt >>>!

Teljes elfogadás – önismereti és meditációs est

január 31-én csütörtökön, 18.00-20.30

Ebben a meditációban lehetőséged nyílik életed egy olyan területével dolgozni, ahol bűntudatot érzel; lelkiismeretfurdalásod van; úgy érzed, jobb lenne, ha másként történtek volna a dolgok. Mindez azért fontos, mert amíg így érzel, nem tudod megengedni, hogy mindaz a jó, amire vágysz, beáramoljon az életedbe. Olvass tovább és jelentkezz itt >>>!

Emlékezz: Mindazt, ami látszólag a másiktól érkezik, te teremtetted. Leggyorsabban úgy jutsz el a boldog, harmonikus párkapcsolat megtapasztalásához, ha minden nehéz helyzetben ezt mondod magadnak:
- Rendben, elfogadom, hogy most ez van, nem tiltakozom tovább. De nem akarok tartósan itt maradni. Mit szeretnék, mi legyen helyette? Hogyan szeretném érezni magam? Milyen módon léphetek tovább?

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Behunyom a szemem, és téged látlak. Akkori újévi jókívánságaimat foglaltam össze benne. Szerintem most is aktuális …