Sarkadi Kriszta

Az új kapcsolati minták hírnöke-
ként abban támogatlak, hogy megszülessen benned és veled maradjon a szerelem.

Írásaim - blogértesítőm és egyéb fontos híreim - útmutatásait követve könnyedén kitalálsz a félelmek, az elvárások és a régi minták útvesztőjéből, hogy meg- érkezz a szerelem varázslatos birodalmába.

Vedd a kezedbe Ariadné fonalát, és fogadd el ajándékba letölthető gyakorlati útmutatónkat!

E könyvet elolvasva képessé válsz arra, hogy kialakítsd saját "boldogságreceptedet", és megtudd, vajon hogyan, mitől leszel boldog és kiegyensúlyozott a párkapcsolataidban.

Programajánló

előző2024 novemberkövetkező

H K Sze Cs P Szo V

A társam nem azért van, hogy kielégítse a vágyaimat

’10dec17
16 hozzászólás

Már az írásom címét is Chuck Spezzano-tól kölcsönöztem, akinek az írásait évek óta olvasom, és rendkívül sokat tanulok tőle arról, hogyan alakíthatok ki és tarthatok fenn örömteli, boldog kapcsolatokat. Olyan, mintha a könyvein keresztül személyes párkapcsolati tanácsadásban részesülnék, én pedig nagy örömmel ki is próbálok mindent, amit javasol. Az egyik legelső, és legfontosabb tőle származó felismerésem éppen ez volt, amit címnek is választottam:

A társam nem azért van, hogy kielégítse a vágyaimat.

Te jó ég! Hanem miért? Mi másért kerülnénk össze, mint azért, hogy aztán boldogan éljünk, míg meg nem halunk, lesve és teljesítve közben egymás kívánságait? Ha fáj, az nem szerelem című könyvében Spezzano így válaszolja meg a kérdést:

„Egy kapcsolat eleje gyakran valami csodálatos ragyogás. Azt hisszük, hogy ez a kapcsolat a mennybe repít, hogy megtaláltuk azt az embert, akitől mindent megkapunk, amire szükségünk van. Ha mégsem így történik, akkor rögtön pokollá válik a kapcsolat.

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, azt hinni, hogy a társunk dolga úgy gondoskodni rólunk, mintha az édesapánk vagy az édesanyánk lenne. Ha azt várjuk el tőle, hogy megadja nekünk, amire szükségünk van, azzal lényegében lefelé húzzuk a kapcsolatot, mert akár megadja azt, ami nekünk kell, akár nem, minden rossz érzésünkért őt fogjuk hibáztatni. Ha valamilyen szükségletünk nincs kielégítve, el fogjuk várni tőle, hogy áldozatot hozzon értünk, azért, hogy gondoskodjon rólunk. Ily módon bármit tesz is a társunk, úgysem leszünk elégedettek. Egy kapcsolatnak nem ez a célja.

Egy kapcsolat célja a boldogság, ami nem attól függ, hogy a társunk teljesíti-e a mi vágyainkat. A boldogság forrása az, ha mi magunk képesek vagyunk kapcsolatot teremteni, adni és kapni, és áthidalni a különbségeket, hogy a bizalom magasabb szintjén ötvözzük a kapcsolatunkat. Vegyük észre, a társunk azért van, hogy Klimt: Megelégedettség

közösen teremtsünk,
kapcsolódjunk egymáshoz,
beszéljünk egymással,
együtt haladjunk előre, kéz a kézben, és
együtt gyógyítsuk a sebeinket, amíg teljesen boldogok nem leszünk.”

Amióta elfogadtam ennek a gondolatnak az igazságát, rendkívül erőteljesen szembesülök még a legapróbb elvárásommal is. Az elfogadásunkat akadályozó elvárásainknak ugyanis két szintje létezik:

vannak azok az elvárásaink, amikkel tisztában vagyunk, és
vannak azok, amelyekről nem is tudunk – a tudatalattink tárolja, és sugározza őket a környezetünkre.

Ráadásul, ismert elvárásainkat sem mondjuk mindig ki, hanem arra vágyunk, hogy a kedvesünk kitalálja a gondolatainkat, és ki nem mondott igényeinket is elégítse ki.

Az egyik ilyen elvárásunk gyakran az, hogy a párunk változzon meg, és alakuljon olyanná, ahogy nekünk a legjobban tetszik. Ide tartozik minden olyasmi, amivel kapcsolatban azt szeretnénk, hogy valamit csináljon másképp.

Persze most felmerül benned a kérdés: de hát miért ne lehetne megkérni a páromat arra, hogy tegyen meg bizonyos dolgokat? Természetesen meg lehet, sőt, fontos is, hogy minden ilyesmit megbeszéljünk, ahelyett, hogy arra várnánk, mikor jön már rá magától. Ám a kérés és az elvárás között létezik egy határozott különbség, mégpedig az, hogy a kérésre lehet nemet mondani, az elvárásra pedig nem.

Honnan tudod tehát, hogy amit kimondtál, abban egy kérést fogalmaztál meg vagy pedig egy elvárást?

A saját reakciódból: ha a kedvesed nemet mond arra, amit kértél, te pedig nyugodtan azt mondod: rendben, akkor az egy valódi kérés volt. Ám, ha csalódást érzel, amikor ő nemet mond, akkor - bár a szavak szintjén talán kérés formájában, de mégiscsak - egy elvárást fogalmaztál meg. A csalódásodat pedig ő is megérzi (sőt, leggyakrabban hangot is adunk neki), így arra a következtetésre jut, hogy ha nem teszi, amit mondasz, akkor nem felel meg neked, és nem fogod szeretni őt. Hiszen azért ösztönzöd a változásra, mert így, ahogy van – amikor nem tesz mást, csak önmagát adja – nem elég jó neked. És ebben a pillanatban távolodni kezd tőled.

Ráadásul még egy csapdát rejt ez a helyzet: ha a szerelmed úgy dönt, hogy a kedvedre tesz, és azzá változik, akivé tenni szeretnéd, előbb-utóbb épp te leszel az, aki ráunsz, hiszen ezáltal épp azokat a tulajdonságait veszíti el, amelyek miatt beleszerettél.

Mi hát a teendő?

Én két utat látok (bár valószínűleg több is létezik):

Az egyik az, ha addig keresgélsz és vársz, amíg meg nem érkezik az a társ, aki pontosan olyan, amilyennek elképzelted. Ehhez nagyon alaposan végig kell gondolnod, hogy milyennek kell lennie, és nem hagyhatsz ki egyetlen részletet sem.
A másik út az, ha az érzéseidre hallgatva engeded, hogy megérintse a szívedet valaki, majd pedig arra törekszel, hogy az elvárásaidat elengedve, teljes elfogadással fordulj felé.

Egyik út sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Egyszerűen csak arról van szó, hogy melyiket választod. Én a másodikat – az elfogadás ösvényét – választottam, ezért erről már sokat olvashattál más írásaimban is. A programjaimmal is abban tudlak a leginkább támogatni, hogy az elfogadás felé haladj.

Írd meg a hozzászólásodban, te mit gondolsz az elfogadásról! Neked mennyire sikerül? Átélted már azt, amikor téged fogadnak el teljes mértékben? Egyáltalán lehetséges a teljes, feltétel nélküli elfogadás? Nem veszélyes ez? Nem válunk így túl naivvá vagy sebezhetővé, vagy kihasználhatóvá? Neked mi a tapasztalatod?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

♦ Párkapcsolati alapozó - AJÁNDÉK! ♦

► Egy hasznos és szórakoztató könyv,

► négy inspiráló hanganyag, valamint

► egy hatrészes online kurzus

lesz a segítségedre abban, hogy a párkapcsolati boldogságot minél hamarabb megtapasztalhasd.

Ha szívesen veszed ezt az ajándékot tőlem, akkor a Párkapcsolati alapozót

(a könyvet, az online kurzust és a hanganyagokat)

ide kattintva töltheted le:

Kérem a Párkapcsolati alapozót! >>>

Kategóriák: Együtt

Ha tetszett, kattints az alábbi linkekre, és oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

AnnaMária’10 dec 17 - 12:56

Kedves Kriszta - igazából eléggé kényes kérdést kell boncolgatnia az embernek és nem tud okosan válaszolni. Szerintem a szerelem az elfogadássalazonosul és amikor halványulakkor érezzük azt, hogy világosabban kezdünk látni,észrevenni dolgokat .Egyszóval amig szerelmes valaki , nem az elvárások jutnak az eszébe.Be kell vallanom , hogy a kapcsolatomban mindkettő jelen van.Nem tudom különválasztani a két jelenséget.Mindkét részről érzem, hogy igy van.Mégis , ha pár napot nem találkozunk akkor, már hiányérzete van mindkettönknek.Igy , úgy gondolom a kettő nem zárja ki egymást.Lehet ,hogy téves az értelmezésem? Elnézést, ha nem tudom a helyén kezelni a gondolatot.
Üdvözlettel:annamária

Laca’10 dec 17 - 12:59

Szerintem ilyen út nincs, vagy leginkább zsákutca :)
"
az egyik az, ha addig keresgélsz és vársz, amíg meg nem érkezik az a társ, aki pontosan olyan, amilyennek elképzelted.
"
nincs olyan ember aki megfelel minden igényednek, nincs instant tökéletes társ. úgy szoktam mondani, hogy vannak kezek amik jobban illenek egymásba, de ez a maximum szerintem

A kedvencem a témában:

http://www.vlad.hu/blog/?p=18

Laca

Lajos!’10 dec 17 - 14:18

Kedves Kriszta és Annamária!
Egy kis ellentmondás jön, elnézést!
Két társammal is boldogan éltem amíg a nagy kaszás el nem vitte őket. Igenis lehetséges hogy normális elvárásoknak megfelelő társat találj de elébbe meg kell ismerned saját magadat, mit tudsz és akarsz elfogadni a másiknál és mi az amiről nem tudsz lemondani másért vagy magadért. Ha ezzel tisztában vagy máris kinyílnak az utak és könnyebb a társtalálás és nem keményen ragaszkodni hogy ilyen meg ilyen legyen. ha akarja át tud lényegülni akárki aki egy kicsit is iltelligens anélkül hogy feladná saját énjét a szeretet által. Tisztelettel L

Szilassy Péter’10 dec 17 - 17:21

Akinek nincsenek elvárásai,és vágyai,amit a párja teljesít,az maradjon egyedül,és legfeljebb barátai legyenek,mert nem szorul rá,hogy megossza valakivel az életét.Van ilyen.Persze azért van határ,mert aki túlzott gondoskodást vár a párjától,az szülői komplexusban szenved.

Péter

Mary’10 dec 17 - 18:12

Szilveszterrel kapcsolatosan nekem van elvárásom a párommal.
Keményen elvárom, hogy velem bucsúztassa az óévet és velem köszöntse az újévet. Ő még gondolkodik ezen, még nem közöltem vele, hogy számomra ez mennyire fontos. Úgy érzem ha külön tötljük nem tekintem a továbbiakban a Páromnak. Öt éve vagyunk "együtt", eddig mindig közösen ünnepeltünk. Szerintem az ilyesminek nem is kellene felmerülnie és egyértelmű lenne. Ha csak....Bevallom én másképpen nem is tudom elképzelni, csak együtt. :-))

Gábor’10 dec 17 - 21:39

Sziasztok!

Elvárás, mindig van különben csak mi hajtunk fejet a másiknak, és akkor alárendelt állapot alakul ki mind két részről. De egy komoly párkapcsolatnál beleszólnak az otthonról hozott emlékek, példa mutatások. Rá kellett jönnöm nagy igazság van abban a közmondásban, mégpedig: Nézd meg az anyját vedd el a lányát.
Ezt nem most találták ki, és ez ugyan így igaz az ellenkező nemre is, ez az amit hozunk otthonról. Ezért lesz valaki egoista, vagy épp elenkezőleg oda adó.
Egy jó kapcsolat alapja azon múlik, hogy meg tudjanak mindent beszélni egy mással, az lehet kérés, vagy elvárás is. Egy elvárást is el lehet értelmesen mondani miért is gondolom úgy. De ha falak vannak vannak köztünk, nehéz átkiabálni, meg azt a túloldalon lehet félre értik.
Lehet túl pesszimista az elképzelésem, de az őszinteség kiment a divatból, helyette túl sok lett az elvárás, minden irányba, persze felénk is.
http://www.youtube.com/watch?v=Y1NRIe8fmNk&feature=related

Gábor

KEREKES ERZSÉBET’10 dec 18 - 07:56

KEDVES KRISZTA! SZÉP DOLOG, HOGY FOGLALKOZOL EZZEL A SZÉP TÉMÁVAL! HISZEN NINCS SZEBB AZ IGAZ SZERELEMNÉL! ERZSIKE

KEREKES ERZSÉBET

Erika’10 dec 18 - 11:45

Tökéletes társ nincs. Amikor megismerünk valakit és megszeretjük igyekszünk egymásnak megfelelni. Alkalmazkodunk a másik szokásaihoz és elvárásaihoz is. Vannak nagyon szerencsés találkozások amikor két olyan személyiség kerül össze, ahol maximálisan partnerként tudják kezelni egymást és hossszú éveken, vagy akár egy életen át is velük marad a szerelem, tisztelet, megbecsülés. Az, hogy éppen a jelenlegi társunk ilyen-e, ezt csak az idő tudja megmutatni és a megélt élethelyzetek.

Erika

Orsi’10 dec 18 - 21:34

ziasztok!

Köszönöm a cikket, nagyon tetszett. :) Én leginkább ezzel a gondolattal tudok azonosulni: "a társunk azért van, hogy közösen teremtsünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, hogy beszéljünk egymással, hogy együtt haladjunk előre, kéz a kézben, és együtt gyógyítsuk a sebeinket, amíg teljesen boldogok nem leszünk." Szerintem tökéletes megfogalmazás ez a többes szám első személy, mert ezt MInekünk kell így gondolnunk. Ha a párnak csak az egyik fele éli meg ezt a gondolatiságot, az hosszútávon nem elegendő.
Mindkét félnek hasonló módon "kell" ezt a világnázetet vallania ahhoz, hogy tartós és harmonikus párkapcsolatot teremthessenek meg közösen. Ebből a közös nézőpontból már nem jöhet szóba a kiszolgáltatottság, vagy naívság kérdésköre, hiszen mindketten magasabb fokú tudatossággal tekintünk a kapcsolatunkra, így a kommunikáció/megértés/megbocsátás sem okoz nehézséget. (vagy ezek együtt megtanulása, fejlesztése, mert többségünknek mindegyiket tanulni kell, nem jön csak úgy magától!)

Fontos még szerintem, hogy a kapcsolaton belül minden tabutémát megreflektorozzunk közösen, természetesen akkor, amikor van megfelelő alkalom és elegendő idő a közös kitárulkozásra.

Fentebbi "nézd meg az anyját, vedd el a lányát" hozzászólást olyan paradigmának tartom, ami szerintem csak akkor jöhet "jól", ha elfeledkezünk róla, hogy minden egyén képes a saját családtörténetét szabad akaratából önmagán belül pozitív programozással felülírni/meggyógyítani. (tudatalatti átprogramozása, SVT, Hellinger-féle családállítás, stb.)
Aki "megterhelt" családi környezetből származik, annak a fentieken - és még sok más módszeren kívül- fontos és nagyon jótékony pozitív megerősítést javaslok: "Családomtól függetlenül a saját Boldogságom útját járom." Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Család innentől kezdve nem számít, pusztán azt, hogy a saját boldogságát mindenki saját maga irányítja, pl. azzal, hogy törli a tudatalattijából azokat a paradigmákat, amikben nincs pozitív töltet.

Az ideális társ fogalma szerintem létezik, de belülről kifelé. :) Ha én magam ideális társsá válok, a Partnerem pontosan úgy fog megfelelni számomra, amilyen. S ha ő is hasonlóképpen gondolkozó, akkor nincs más hátra, mint együtt tökéletesedni, meglátni merni egymás által a "hátunk közepét", fejlődni és mindennap sok-sok energiát beletéve ápolni a párkapcsolat szépséges és rengeteg figyelmet igénylő kényes virágját. :)

Szép napot kívánok Nektek! :)

Borsika

Nok_Apja’11 jan 13 - 07:10

„Egy kapcsolat eleje gyakran valami csodálatos ragyogás. Azt hisszük, hogy ez a kapcsolat a mennybe repít, hogy megtaláltuk azt az embert, akitől mindent megkapunk, amire szükségünk van. Ha mégsem így történik, akkor rögtön pokollá válik a kapcsolat."

Hááát ez így eléggé sarkos kijelentés. Azért a fekete és fehér, a mennyország és pokol között mindenféle egyéb szintek is vannak.

Nok_Apja

Nok_Apja’11 jan 13 - 07:24

"Ha valamilyen szükségletünk nincs kielégítve, el fogjuk várni tőle, hogy áldozatot hozzon értünk, azért, hogy gondoskodjon rólunk. Ily módon bármit tesz is a társunk, úgysem leszünk elégedettek. Egy kapcsolatnak nem ez a célja."

Ne keverjük a vágyat a szükséglettel, mert nem ugyanaz. Élni vágyak közepette - amik vagy teljesülnek vagy nem - lehet. Nagyon is lehet. (Tudom, tudom, erre most azt mondod, hogy rajtam is múlik, hogy mit teszek érte, de az más tészta.) A szükséglet viszont más. Annak megléte, feltétele a kiegyensúlyozott testi/lelki életnek. Ha a szükségletek hiányoznak/kielégületlenek, akkor vagy pótcselekvés lesz belőle, vagy elnyomás, pszichoszomatikus testi elváltozások, vagy egyebek.

Nok_Apja’11 jan 13 - 07:35

"...ha addig keresgélsz és vársz, amíg meg nem érkezik az a társ, aki pontosan olyan, amilyennek elképzelted..."
Nem kell pontosan olyan, mert nincs. De az nem árt, nagyon nem árt, ha többé-kevésbé olyan. És az a többé-kevésbé OLYAN, ne az elképzeléseimhez illeszkedjék, hanem a szükségletemhez. Lehetőleg natív módon, különösebb változás nélkül.
Rugalmasságunknál fogva bizonyos változásra - különösebb erőfeszítés nélkül - képesek vagyunk. De magunkból kifordulni nem. Még akkor sem, ha fél világ azt szajkózza, meg a vízcsapból is az folyik, hogy képes vagy mindenre, csak akarni kell. A saját árnyékát - értsd személyiségének fundamentumát - TELJESEN senki nem lépheti át.

Nok_Apja’11 jan 13 - 07:43

"A hozzászólásodban pedig írd meg, te mit gondolsz az elfogadásról!"
SZVSZ a férfi el- ill. befogadásra vágyik. (Bővebben Wilfried Nelles: Jóban, rosszban c. könyve. Érzékletesen fogalmazza meg.)

Sarkadi Kriszta’11 febr 04 - 11:29

Kedves Annamária!

Szerintem olyan nincs, hogy valaki tévesen értelmezne egy gondolatot - úgy értelmezi, ahogy értelmezi. Tehát emiatt ne bosszankodj. Amiről írsz, az teljesen természetes: persze, hogy megfogalmazódnak bennünk vágyak és elvárások, amikor közel kerülünk egymáshoz. A feladat éppen abban áll, hogy ezeket képesek legyünk kérés formájában megfogalmazni, és elfogadni, ha a másik (az adott pillanatban vagy egyébként sem) képes azt nyújtani, amit éppen szeretnénk.

Szeretettel,

Kriszta

Sarkadi Kriszta’11 febr 04 - 11:34

Kedves Orsi!

Köszönöm a hozzászólásodat. Minden, amit írtál, tökéletes és nagyon gyakorlati, könnyen érhető kiegészítése a blogbejegyzésnek.

Szeretettel,

Kriszta

Lilla’11 febr 25 - 17:59

Szépen hangzik ez az "elvárás nélkül" dolog, csak sajnos eddigi tapasztalataim szerint nem működik. Emberből vagyunk, természetes tehát, hogy vannak különféle igényeink és szükségleteink. Akkor érezzük jól magunkat egy kapcsolatban, ha ezek legalább egy alapszinten teljesülnek. Ha nem, akkor kezdődnek a bajok. Hosszú távon ugyanis nem lehet újratöltődés nélkül mindig csak adni anélkül, hogy az ember egy idő után meg ne hazudtolná magát. Ha mindig csak az egyik fél ad, a másik pedig szinte soha, a kapcsolat kiegyensúlyozatlanná válik. Ami pedig nincs egyensúlyban, az előbb-utóbb törvényszerűen borul.

Lilla

Hozzászólás

Kérünk, a kiemelt mezőket mindenképpen töltsd ki!

Vissza az előző oldalra

Neked szól ez az oldal, ha vannak kérdéseid, és tenni akarsz annak érdekében, hogy szerelmi kapcsolataidban (is) olyan életet élj, amilyenre szíved legmélyéről vágysz. Számtalan izgalmas, egyben elgondolkodtató nézőpontot fogok eléd tárni, hogy saját megoldásod kialakítására inspiráljalak.