Téged hogyan tett próbára a szerelem?

"Legmélyebb emberi szükségletünk egyáltalán nem anyagi jellegű: legmélyebb szükségletünk az, hogy lássanak minket. Szükségünk van kalandra. Szükségünk van a dolgok értelmére. Szükségünk van identitásra. Szükségünk van szeretetre. Aki szeretetteli pillantással tekint ránk, képes feltámasztani a fizikai halálból. Sokan vannak, akik folyamatos stresszben élik az életüket, pusztán azért, mert nem látja őket senki, olyanok mint egy fogaskerék egy élettelen gépezetben. A misztikus szerelem a feltámadás és a gyógyulás birodalma. Nem csak abban segít, hogy túléljünk egy lélektelen világot; abban támogat, hogy átalakítsuk azt.

A legtöbb párkapcsolat problémája az, hogy nincs bennük szerelem. Hiányzik a mélyebb megismerés, így szinte eltűnik a megszentelt, átalakító erejű megosztás lehetősége. Ahhoz, hogy ártatlanságunk és ragyogásunk valóban látható legyen, igazi gyógyulásra van szükség. Amit tisztelünk egymásban, azt felidézzük egymásban.

Sokan mondják, hogy a szeretetet keresik, mégis, valójában amellett kötelezték el magukat, hogy soha ne találják meg. A legtöbben soha nem szeretnék megismerni a karjukban tartott partner sebhelyeinek és győzelmeinek történetét. Többnyire, akik azt állítják, hogy a szeretetet keresik, csupán a felszínes nyugalmat kutatják. A valódi szeretet feltételezi, hogy készek vagyunk meghalni annak, akik voltunk, azért, hogy újjászülethessünk - immár felkészülve a szeretetre, valóban méltón arra, hogy a szerelem magasságába emelkedjünk. Igen, a valódi szeretet megnyugvást hoz, de nem feltétlenül azonnal. Amikor a szerelem művészeivé válunk, át kell törnünk a szívünket rejtő páncélzatot, és ez az áttörés nem kényelmes. Rettenetes és fájdalmas. Talán éveken át elsírt könnyekbe kerül felolvasztani a keménységet, amelyet a világ épített gyengéd és kedves belső lényünk köré. Könnyeket hullatunk minden pusztító veszteségért; minden megalázó kudarcért; minden megismételt hibáért. Azok, akik megengedik ezeket a könnyeket, sőt, tisztelik magukat értük, nem a szeretet vesztesei, hanem épp ellenkezőleg: a szeretet beavatottjai. Először a fájdalom, aztán az erő. A szív először darabokra törik, majd szárnyalni kezd.

A szeretet benyom minden gombot, megkérdőjelez minden hitet, próbára tesz minden erősséget, megmutat minden gyengeséget, kigúnyol minden értéket, majd ott hagy egyedül meghalni. Ám, amint nekiindulsz, hogy magad mögött hagyd a "futottak még" kategóriát, és belépj a profik közé, többé nincs olyan a világban, ami összemérhető lenne azzal az örömmel, amit az jelent, hogy sasként szárnyalhatsz szerelmed szívének égboltján." (Marianne Williamson: Enchanted Love)

Ez a legkedvesebb könyvem Marianne Williamson-tól, és abból is ez az egyik legkedvesebb idézetem. Olyankor szoktam elolvasni, amikor úgy érzem, fáradok; amikor úgy érzem, legszívesebben feladnám; amikor úgy érzem, semmi sem működik, és minden puszta hiábavalóság. Aztán ahogy a szemem lassan végigfut a sorokon, érzem, ahogy újra eltölt az erő, ahogy ismét életre kap bennem a remény. Onnantól megint tudom, hogy miért történik velem, amit átélek, és miért érdemes folytatnom. Hiszen én vagyok az, aki felismertem, hogy a szívbéli odaadásra vágyom – már nem érem be kevesebbel. Arra vágyom, hogy teljesen átadjam magam a szerelemnek, a társamnak, az életnek, vagy bárminek, amivel foglalkozom éppen. Van, amikor ez sikerül, és van, amikor nem. Tudom, hogy ami ilyenkor visszatart, az a félelem; a félelem attól, hogy túlságosan sebezhetővé válok, hogy újra át kell élnem egy olyan fájdalmat, ami ellen oly szorgosan legyártottam páncélként rám nőtt védekező mechanizmusaimat.

Azt is felismertem, hogy a félelmeim húzódnak az elvárásaim mélyén is. Amikor a kedvesemmel szemben megfogalmazódik bennem egy elvárás, az azért történik, mert úgy vélem, akkor leszek biztonságban – onnan tudhatom, hogy ő szeret engem -, ha úgy működik, ahogyan én elvárom tőle. Ám az ítéletek és az elvárások mind gátjai a szeretet áramlásának.

Eldöntöttem, hogy nem akarok tovább félni. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy elengedjem a félelmeimet, és szabad utat engedjek a szeretet és a szerelem áramlásának. Tudom, hogy ehhez arra van szükségem – és mindannyiunknak, akik erre az útra lépünk -, hogy meggyógyítsuk sebzettségünket, és visszanyerjük az erőnket.

Szerencsére az átmeneti reményvesztettség időszakaiban elég visszalapoznom a naplómban, hogy felidézzem a csodákat is, amelyek rendre megtörténnek az úton. Elég arra gondolnom, hogy a kedvesemmel ma is átélt mély szerelem már rég emlék lenne csupán, ha nem engedem meg minden nap, újra és újra, hogy a szükséges átalakulás megtörténjen bennem. Elég a barátnőmmel egy jót beszélgetni, és együtt nevetni a mára már magunk mögött hagyott félelmeken és drámákon ahhoz, hogy biztosan tudjam: jó úton járok.

Veled hogy van ez? A te kapcsolatodban mi okozza most a legnagyobb kihívást? Mivel szembesülsz? Hogy érzed, min kell változtatnod? Mi az, amit már sikerült átalakítanod, ami érezhetően jót tett a kapcsolatnak? Te hogyan vészeled át a reményvesztettség időszakait? Kíváncsian várom a hozzászólásodat!

Szinte pontosan egy hét múlva együtt is átélhetünk egy olyan eseményt, amely hosszú időre elegendő energiával tölt fel.
 

az előadásom épp arról fog szólni, amiről az imént írtam, ugyanis ezt a címet adtam neki:
 

Az előadás során arról fogok beszélni, hogy melyek azok az új kapcsolati minták, amelyeket követnünk érdemes ahhoz, hogy örömteli, boldog kapcsolatban élhessünk a társunkkal. Részletesen kifejtem, hogy mi az „érzelmi kockázatvállalás”, miért fontos élnünk vele, és hogyan építhetjük be az életünkbe. Azt is megmutatom, miért létfontosságú mindez kapcsolataink boldogsága, valamint mindannyiunk jövője szempontjából.

Gyere, tarts velünk te is! A részletekért kattints ide: Pozitív Gondolkodók Napja – az örömteli emberi kapcsolatokért.
 

Ott találkozunk!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Tetszik?