Jude Deveraux: Madame Zoya látogatói

Igazság szerint nem tudta, hogy mi vár rá az elkövetkező hónapokban. Régóta számított arra, hogy a férje bejelenti a válási szándékát, mert feleségül akarja venni a lányt, akinek valószínűleg olyan tüzes a tekintete, mint az egykori Leslie-nek. És ha Alan valóban közli, hogy válni akar, mit tesz akkor ő? Még jobban behúzza a nyakát, mint az elmúlt években?

És mennyit változtat a jövőjén az a tény, hogy ő átveszi vagy nem veszi át a kisházat?

- Annyit se, mint egy leesett mákszem! – mondta hangosan, aztán ismét körülnézett a kisházban, és ezúttal szinte mintha a régi kisházat látta volna. Ő is ilyen tökéletes és gyönyörű volt valamikor, mint a kis lak. De ugyanúgy megszállta a családja, mint ezt a házat. Mintha őt is hanyatt lökték volna, hogy megtöltsék szeméttel.

Mosolyogva szélesre tárta a két ajtószárnyat, aztán odament a tévéhez, és felkapta. Kitépte a kábeleket a falból. Az ő szép könyvszekrényének úgyszólván az egész hátulját kifűrészelték. Mosolyogva kivitte a tévét az ajtón, és elhajította, amekkora erővel csak tudta. A tévé repült egy métert, az alacsony kőkerítés szélének csapódott, amelyet Alan húzott fel két éve, aztán lebucskázott a lejtőn a grillsütőhöz.

Leslie még sose hallott olyan szívet simogató hangot, mint amikor a tévé eltalálta a túlméretezett sütőt, és betört az üveg a téglán. Ez a hang erőt adott neki.

Visszament a kisházba, és elkezdte kihordani a maradék hulladékot. Joe korcsolyái követték a lejtőn Alan tévéjét. Leslie a talpára állította a kis mosdószekrényt, és becsukta az ajtaját. Az egyik zsanér majdnem leszakadt, de ezt meg tudja javítani.

Rebecca ruhái és évek óta gyűjtögetett szemete volt a következő.

És minden egyes kihajított tárggyal nőtt Leslie ereje, és … nos, visszakapott valamit önmagából. (Eddig az idézet a könyvből.)

Nagy valószínűséggel sokan vagyunk, akik a három karakter közül valamelyikkel azonosulni tudunk. Akkor érdemes elolvasnod, ha - a kellemes szórakozás mellett – jólesne egy kis bátorítás arra vonatkozóan, hogy mindig van remény a dolgok megváltoztatására, mert a döntés mindig a te kezedben van. Amikor kiolvastam a könyvet, láttam magam, hogy mosolyogva csukom be, és teszem le magam mellé, és máris azon kezdtem gondolkodni, vajon én mikor hagytam cserben saját magamat. Rájöttem, hogy nem kell visszamennem a múltba ahhoz, hogy most új döntést hozzak ezekre a helyzetekre vonatkozóan. Ismét felismertem, hogy semmi sem fontosabb annál, mint hogy megismerjük, elfogadjuk és megszeressük saját magunkat. Muszáj lehámoznunk magunkról azt az elvárás tömeget, ami a nap minden ébren töltött órájában kívülről folyamatosan bombáz minket.

Nos, épp ehhez a folyamathoz ad erőt ez a regény. A Mit tennél, ha újraírhatnád a múltad? című blogbejegyzésemben írok arról, én milyen új döntést hoztam a könyv hatására. Örömmel olvasnám a te tapasztalataidat is a hozzászólások között!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta